Megérte évekig várni a True Detective-re?

Vágólapra másolva!

A rajongók már nagyon várták, hogy láthassák Nic Pizzolato nyomozós szériájának új évadát. Három és fél év után jött, a napokban pedig befejeződött a harmadik szezon a True Detective-nél. Hogy megérte-e ennyit pepecselni vele? A kész eredményt látva ez erősen megkérdőjelezhető.

Origo

Vágólapra másolva!

sorozat True Detective tévé

Aki nem ismerné, a történet főhőse Wayne Hays (Mahershala Ali) nyomozó és társa Roland West (Stephen Dorff), akik egy eltűnt kamasz testvérpár, Will és Julie Purcell után nyomoznak. A cselekmény három szálon zajlik, az eltűnés idején, amikor Hays megkapja az ügyet 1980-ban, a nyomozás után tíz évvel, illetve „napjainkban", 2015-ben. A záró epizódban kiderül, miért volt erre szükség, kár, hogy addigra az ügy rég elvesztette a súlyát, de erről egy kicsit később.

A harmadik szezon elhagyta a második nagyvárosi miliőjét, és újfent egy kisebb közösséget célzott meg, akárcsak a legnagyobb sikernek örvendő debütáló évad. Pizzolato érezhetően valami hasonló bravúrt akart elérni, amire a pilot epizód alapján meg is volt az esély. A folyamatosan váltakozó idősíkok nem voltak zavaróak, az eltűnés, gyilkosság konfliktus kifejezetten érdekesnek ígérkezett, valamint sikerült létrehozni a tipikus True Detective-re jellemző sajátos, komor atmoszférát.

Csak szépen, lassan

Aztán vártunk. Vártunk, de nem igazán történt semmi, és lényegében ezen hasal el a történet. A három szálnak azt a célt kéne szolgálnia, az idő múlásának szemléltetésén kívül, hogy a cselekmény ne üljön le.

Minden szegmensben történhetne valami érdekes,

meglepő vagy bármi, ami egy kicsit előrébb lendíti az ügyet, de jelen esetben epizódokon keresztül egyhelyben toporgunk. Minimális információmorzsákkal szúrták ki a szemünket, ami minden, csak nem kielégítő.

Egyfelől érthető, hogy a nyomozók tehetetlenségét, illetve a nyomozás menetének lassúságát igyekszenek szemléltetni, de az első szezon hasonlóan komótos tempót diktált, mégis képes volt fenntartani a figyelmet. Itt azonban érezni, hogy nem lesz akkora vonzata a végkifejletnek, ami indokolná ezt a fajta vontatottságot.

Egy másik alternatíva lehetett volna Pizzolato számára, ha nem folyamatosan az idősíkokkal játszik, hanem epizodikusan teszi mindezt. Az első három játszódhatott volna a 80-as években, a második három tíz évvel később, a két befejező pedig a jelenben.

Sokkal több fordulat várt volna ránk,

feszesebb rendőri munkával és következményekkel. Így inkább érződik csapongónak a kivitelezés, mintha Pizzolato sem tudta volna, hova akar kilyukadni a sztorival, a végére pedig már ő is belefárad az egészbe, akárcsak Hays.

Hihető konfliktusok

Ha már a karaktereknél tartunk, bennük is több volt ennél. Hays és West közt fokozatosan alakul a kémia, és idővel remek párost alkotnak. Rajtuk kívül a főhős feleségét, Ameliát (Carmen Ejogo) lehet kiemelni, aki egy végtelenül erős nő, de a Purcell-eset erőteljesen rányomja a bélyegét a férjével való kapcsolatára. Az ezekből kialakuló konfliktusok emberiek és hihetőek, de sokszor túl vannak a nyújtva a veszekedések, békülések, amik megölik az amúgy sem túl acélos lendületet.

Mentségére legyen mondva, az évad második fele a maga módján felpörög, újra érdekessé válik az ügy, mi több, képes meglepni Pizzolato, és eléri, hogy a néző rögtön követelje a folytatást. Ezt az ötödik és hatodik részben járatja a csúcsra, ahol végre felcsillanhatott a remény, hogy a széria magára talált, és hasonló bravúrt fog mutatni, mint az előd.

A záróakkord ellenben bár nem lett rossz, szimplán túl kevésnek bizonyult. Megkapjuk a várva várt magyarázatot, aminek nagyját már rég össze lehetett rakni fejben, itt csak kimondják a szilárd tényeket.
Aztán a majd 80 perces befejező rész utolsó harmadában

Pizzolato még húzott egy merészet,

de itt is túl sokat akart. Maga az ötlet remek, végre egy ütős fordulat, csak az arányérzék rossz. Van egy (vagy több) pillanat, amikor befejezhette volna a történetet, de még további jeleneteknek érezte szükségét, így a zárás egy velős csavar helyett maximum a korrekt megbékélést hordozza magában.

Próbálkozik tisztességgel

Összegezve, a True Detective harmadik felvonása sajnos nem váltotta meg a világot, és bármennyire is próbált, nem tudott felérni az első évadhoz. Próbálkozik tisztességgel, meglepő módon vissza is utal az elődre, de ennek semmi funkciója nincs azon kívül, hogy a rajongók elmosolyodjanak. A színészek kifogástalanok, Mahershala Ali és Stephen Dorff párosa kiválóan működik, de ők sem tudták elég érdekessé tenni a folyamatosan ellaposodó ügyet.

Kár érte, mert bőven elég potenciál volt benne ahhoz, hogy nagyot robbanjon, de Pizzolato a következő évadban (ha lesz) beérhetné egy tradicionálisabb bűnüggyel. Mert a kevesebb néha több tud lenni, és inkább legyen egyszerű, de ütős sztori, mintsem egy grandiózusnak szánt, de középszerű történet.

Péter Zsombor