Elképesztő fogyókúrás módszerekről vallottak a magyar sztárok

Elképesztő fogyókúrás módszereket vállalnak be a sztárok a jobb alakért

tóth vera, emilio és párja, jellinek tina, singh viki,
Vágólapra másolva!
Sokan bármit megtennének, hogy megszabaduljanak a felesleges kilóktól, és visszanyerjék egykori formájukat. A sztároknál sincs ez másként, mert akik állandóan rivaldafényben, a kritikusok kereszttüzében állnak, még inkább törekednek az egészséges testúly elérésére. Tóth Vera nyíltan beszélt gyomorműtétjéről, melynek köszönhetően már 50 kiló mínusznál tart, Emilio gyomorgyűrűvel él, párjának is műtétje volt, de olyanok is vannak, akik az elektromosságra vagy a fogyasztó tablettákra szavaznak.
Vágólapra másolva!

Emilio és párja, Tina

Az énekes több módszert kipróbált, de nem sikerült lefogynia, ezért 2008-ban a gyomorgyűrű mellett döntött. Akkor megszabadult 50 kilótól, melynek egy része már visszajött, de nem vállalna be újabb műtétet.

„A gyomorgyűrűt össze lehetne még húzatni, de az rengeteg kellemetlenséggel járna, így Emilo ezt a lehetőséget kizárta. A konditermet fél évente meglátogatjuk, hogy tudjuk, hogyan is néz ki” - mesélte felesége, aki szintén sokáig súlyproblémákkal küzdött, de ő egy ennél is drasztikusabb módszert választott: néhány éve eltávolították gyomrának 80 százalékát. A háromórás műtét során nála egy csőgyomrot alakítottak ki, aminek köszönhetően nem éhezik meg, és a teltségérzet is nagyon hamar kialakul.

Tudjuk, hogy a műtét nem természetes, hiszen belenyúlunk abba, amit az élet adott nekünk. De ez nem szégyen, vállaljuk, mert anélkül nem tudtunk volna fogyni” - mesélte Tina két éve.

Tóth Vera

Az énekesnő eleinte nem beszélt arról, miként adott le három és fél hónap alatt 26 kilót, ezért rajongói oldalain sokáig mentek a találgatások, hogy mitől sikerült lefogynia. 2016 nyarán, élő Facebook bejelentkezésben mesélt műtétjéről, és orvosát is bemutatta, aki a bevatakozást végrehajtotta.

„Soha nem mondtam, hogy ez az eredmény mind kemény diétának és heti 12 edzésnek köszönhető, pedig mondhattam volna,

Ez korántsem jelenti azt, hogy nem szenvedtem, hogy nem vállaltam be ennek a műtétnek azt a kockázatát, hogy az erős túlsúly miatt esetleg nem szállok le a műtőasztalról, vagy esetleg szövődmények is jelentkezhetnek” - írta akkoriban, a negatív kommentekre reagálva.

"Erős voltam, elhatároztam, hogy változtatok, mert a belgyógyászom szerint is ez volt az egyetlen járható út. Hiszed, nem hiszed, a hormonális és hasnyálmirigy problémáim miatt még így is sokkal kevesebbet fogytam, mint a bypassosok nagy többsége" - tette hozzá Tóth Vera, aki azóta is egyre jobb formában van: legutóbb arról számolt be követőinek, hogy már összesen 50 kiló mínusznál jár.

Lapozzon, nézze meg a többi magyar sztár fogyását is!