Kállay-Saunders András elárulta, miért nem kéri meg Tolvai Reni kezét

Kállay Tolvai
Vágólapra másolva!
A Megasztár óta alkot egy párt Tolvai Reni és Kállay-Saunders András, de egyelőre nem terveznek házasságot.
Vágólapra másolva!

"Lassan nyolc éve vagyunk együtt Renivel, együtt élünk, mintha házasok lennénk. De tudom, a világ ezt várja, mert így vagyunk nevelve" - kezdte az énekes.

"A legtöbben késsel kenik a vajas kenyeret, pedig kanállal sokkal könnyebb. Sajnos sok minden belénk rögzült, és követjük a társadalmi elvárásokat. Ilyen a házasság is, pedig nem gondolom, hogy egy gyűrű bármin változtatna. Hiszem, hogy két ember anélkül is szeretheti egymást egy életen át" - mesélte a Borsnak.

Forrás: Kállay / Instagram

Ettől függetlenül nem zárkózik el a nősüléstől, és gyereket is szeretne majd később.

"A gyerek sem az együtt töltött évek számán múlik, hanem a megfelelő időzítésen. Én most még nem tudnék olyan apuka lenni, amilyen szeretnék. Még futok az álmaim után, és nem lenne annyi időm, amennyit egy gyerek igényel" - tette hozzá.