Fontos csata után nagy a feszültség az Exatlon egyik csapatánál

Vágólapra másolva!
Tizenegy versenynapból csak kettőt nyertek a Bajnokok, de a mai kiemelten fontos volt.
Vágólapra másolva!

Esti, éjszakai verseny következett a TV2-n, az Exatlonban. Talán a sokat nyerő, sőt, sokat fölényesen nyerő Kihívók bízták el magukat, talán csak fordult a kocka, és most a Bajnokoknak volt kicsit több szerencséje a feladatok végén, de hamar elhúztak. A villában maradás volt a tét, és ott teljes a komfort, jó az ellátás, az ennivaló bőséges, úgyhogy mindenki odatette magát.

Forrás: tv2

Már-már úgy tűnt, hogy nagy fölénnyel nyernek a lendületbe került pirosak, amikor feltámadtak a kékek, félő volt, hogy a Bajnokok csapata hitehagyottá válik, összeomlik pszichésen. Nem így lett, végül 10-6-ra megnyerték az éjszakai futamokat, így maradhattak a luxusban, a villában.

Forrás: tv2

Ezzel együtt, nem a férfiak napja volt ez sem a pirosaknál. A volt szépségkirálynő, Gelencsér Tímea parádézott, háromból hármat nyert, ugyancsak remekelt Rákóczi Reni, aki szintén három pontot hozott háromból – de a kis fiatal újonc, Gyarmati Panka is ügyes volt. A nők hoztak hét-nyolc győzelmet a tízből, jogos volt az örömük, a vesztes kollektívából viszont Szabó-Thomka Hanna nehezen viselte a kudarcot, félre is vonult egyedül. Fodor Rajmund nagy sztár itthon, kétszeres olimpiai bajnok, de ebben a műsorban jóformán mindig kikap, ma sem tudott pontot hozni.

Forrás: tv2

„A legtöbben éhesek egész nap, ebből vannak dünnyögések, duzzogások” – hangzott el a rövid helyzetelemzés a Kihívók táborából, ők egy szimpla faházban húzzák meg magukat, és a nagy részében csak ennivaló után sóvárognak. Többen megállapították, hogy feszültség van a csapaton belül, nem alszanak jól a spártai körülmények között, üres a gyomor, így pedig mindenki ingerültebb.

A keddi adás különleges lesz, magyar-román összecsapás lesz képernyőn. A véletlen hozta így, hiszen a románok is most forgatják az Exatlont, ugyanott, Dominikán, saját olimpikonokkal és bajnokokkal. Hamarosan kiderül, mire mennek ellenük a magyar sportolók.