10 dolog, amit nem tudott Jennifer Anistonról

aniston
Vágólapra másolva!
Minden idők legszexisebb nője lenne, ahogy megválasztották? Hogy kezdte a pályát a világ egyik legismertebb színésznője? Tudta, hogy négy bukással botladozott az elején?
Vágólapra másolva!

1. Négy elkaszált tévésorozat után, igen fiatalon, úgy volt vele, hogy jobb lenne felhagyni a showbiznisszel, és máshol keresni a boldogulást. Aztán jött a Jóbarátok és a világhír.

2. Először a Molloy-ban (1990) láthatták a tévézők. Pályája legelső szerepét Aniston 21 évesen ebben a rövid életű családi szitkomban alakította, melyben a címszereplő 12 év körüli kislány mostohanővérét játszotta. A sztori szerint Molloy, aki addig édesanyjával élt, váratlanul felbukkan rég látott apja küszöbén, hogy onnan kezdve vele és új családjával, azaz az Aniston alakította mostohanővérrel és egy nála fiatalabb fiú féltestvérével lakjon együtt.

A nagy sikerek előtt, a The Edge című sorozatban, 1992-ben. Ott lapul középen

3. Eztán jött a második bukás, a Ferris Bueller, 1990-ben indult sorozat, 1991-ben már szét is széledt a stáb. A Meglógtam a Ferrarival című legendás John Hughes-tinivígjáték sorozatverziójában, a filmben Jennifer Grey által megformált szerepét kapta, azaz a főhős undok nővérét alakította.

Egyik korai sorozata úgy sem lett siker, hogy fürdőruhában mutatta meg bájait

4. De mindez már a régmúlt, azóta sikert sikerre halmoz. Tavaly már ő volt a második legjobban kereső színésznő az USA-ban, egy év alatt majdnem 26 millió dollárt keresett csak színészettel (ehhez még jönnek különféle szponzori pénzek). Ha hozzávesszük, hogy 2003-ban, 2004-ben már részenként egymillió dollárt kapott a Jóbarátok egy-egy epizódja után, sejthető, mekkora vagyonon ücsörög.

5. Szerfelett tehetős, nagy a vagyona, de a szíve is az, igen sokat adakozik különféle célokra. Adott pénzt nagymamája templomának, a haiti túlélőknek, gyerekkórháznak, a Vöröskeresztnek, adakozott a hurrikán okozta károk elszenvedői számára, a szegény mexikói gyerekeknek, és így tovább.

Még egy korai fotó

6. Pár éve a Men's Health amerikai kiadása megszavazta minden idők legszexibb nőjének. A People is felpakolászta listákra, ott kétszer volt az év legszebb nője.

7. Jövő februárban lesz 50 éves, de nem lett anya. A Jóbarátokban látott pályatársai és barátnői közül előbb Lisa Kudrow szült 1998-ban, majd Courteney Cox is anya lett.

8. Korábban – ki ne tudná - Brad Pitt volt a férje, 2000 és 2005 között. Justin Theroux lett a második férje, de ez sem lett egy sikersztori. A karrierje tehát szárnyal, a magánéletben nem annyira sikeres.

Egy frissebb képe

9. A jó öreg Kojak, Telly Savalas volt a keresztapja. Ő 1994-ben halt meg, pont abban az évben, amikor elrajtolt minden idők egyik legsikeresebb komédiasorozata, a Jóbarátok.

10. Igen jóban van olyan sztárokkal, mint Reese Witherspoon, Gwyneth Paltrow, Ellen DeGeneres, Robert Downey Jr., Alyssa Milano, Christina Applegate, Matthew Perry, Ed Sheeran, Chelsea Handler, Jason Bateman, Orlando Bloom.