Ezért hagyta faképnél szerelmét Magyarország Szépe - videó

Kiderült, ki Szarvas Andrea, az ország legszebb lányának a szerelme
Vágólapra másolva!
Két hónappal ezelőtt a nyilvánosság előtt titokban tartva szakított szerelmével Szarvas Andrea, Magyarország Szépe. Az Origónak most elmondta, hogy miért.
Vágólapra másolva!

Nyilván egy kicsit furcsa lesz most megszokni a nagyobb felhajtást Andi körül, de már előre megbeszéltünk mindent. Köztünk a győzelme után sem fog változni semmi – mondta a Borsnak Szarvas Andrea barátja, miután a nő fejére helyezték a koronát. Úgy tűnik azonban az idő nem igazolta a szavait. Magyarország Szépe az Origónak adott interjújában elmondta: két hónappal ezelőtt megbeszélték, hogy külön utakon folytatják életüket. Kapcsolatuk nem élte túl a nyarat. A királynő kihűlt érzelmeiről is beszél videónkban, és elárulja azt is, mi vezetett pontosan a szakításukhoz. Videónkban arról is beszél, hogy akkor lenne igazán elégedett magával, ha bekerülne a világ három legszebb lánya közé.