Te jó ég, ezek ketten vannak! - Magyar sztárok, akik ikreket nevelnek

Ada, Apáti Bence, Kollányi Zsuzsi, Baby Gabi
Vágólapra másolva!
Kollányi Zsuzsi a napokban árulta el, hogy augusztus végén nem egy, hanem két kisbabának adott életet – a kicsik kis súllyal, hét héttel korábban érkeztek a vártnál, de egészségesek, jól vannak. Ada ikrei is korán, a kiírt időpont előtt nyolc héttel érkeztek – a fiúk azóta már 12 évesek. Ikreket nevel a Megasztárból ismert Bálint Ádám, Baby Gabi és Apáti Bence is, nézze meg őket!
Vágólapra másolva!

Kollányi Zsuzsi

Az énekesnő sokáig titkolta, hogy ikreket szült, október végén mesélt először Bence és Bálint érkezéséről. Tudta, hogy fennáll az ikerterhesség lehetősége, így meg sem lepődött, amikor az ultrahangon két fehér foltot látott.

Veszélyeztetett terhes volt, így nagyon féltette a babáit, nem is akart arról beszélni a nyilvánosság előtt, hogy ikreket vár. „Bence és Bálint augusztus elején jött világra programozott szüléssel, mint ahogy ikerterhességnél általában. A magzatvíz a 33. héten folyt el, ezután felgyorsultak az események” – mesélte nemrég.

Először Bálint érkezett 1900 grammal, majd két perc múlva követte Bence. Ő sajnos már pici súllyal, 1140 grammal jött a világra – a kicsik egy ideig kórházban voltak, de már otthon van ez egész család.

Bálint Ádám

„És megjött Johanna és Benjámin! Egyelőre akkorák és úgy néznek ki mint két kismadár, totál idegennek tűnnek, viszont jól esznek és alszanak – asszem jóban leszünk” – írta közösségi oldalán az énekes, mikor megszülettek ikreik.

„Azóta aggódunk, amióta kiderült, hogy ketten lesznek. Egy testvért terveztünk, így nagyon meglepődtünk, amikor kiderült, hogy kettő lesz. Hatalmas feladat ez így, amelyet segítség nélkül biztos nehezen oldanánk meg. Még Izabell is nagyon pici, és ugyan vele nagyon sokat foglalkoztam – rutinom van a pelenkázásban, a fürdetésben, az etetésben – három babát egyszerre ellátni nagyon nehéz lesz” – mesélte tavaly.

A kicsik saját Instagram-oldalt is kaptak, ahova 2017 tele óta kerülnek fel róluk képek, amiket az apa kommentál.

Lapozzon, nézze meg a többieket is!