Orvosi vizsgálatokon esett át Weisz Fanni a gyerekvállalás előtt

Weisz Fanni
Vágólapra másolva!
Weisz Fanniék akkor sem ijednek meg, ha siket lesz a babájuk, de a gyerekvállalás előtt több orvosi vizsgálatot is vállalt.
Vágólapra másolva!

Öt és fél éve vannak együtt, a nyáron össze is házasodtak, egy ideje pedig a gyerekvállalást tervezi Weisz Fanni és Hajmásy Péter. Felmerült a kérdés, hogy tartanak-e attól, hogy siket babájuk születik - erre a férj válaszolt a Ripostnak.

"Nagyon szeretnénk kisbabát, és már dolgozunk is az ügyön. Természetesen Fanni pajzsmirigybetegsége és siketsége miatt orvosnál is jártunk, hogy mindennel tisztában legyünk, hogy tudatosan fel tudjunk készülni a terhességre. Kiderült, hogy Fanni nem hordozza magában a siketség génjét" - mondta a lapnak.

Forrás: realweiszfanni/Instagram

"Ennek nagyon örülünk, de természetesen arra is fel vagyunk készülve, ha mégis siket babánk születik. Akkor sem esnénk kétségbe, sőt, lenne egy szuper siket anyukája, aki mindent megtudna tanítani neki, és egy apukája, aki jól ismeri a jelbeszédet, szinte nem is venné észre, hogy egy kicsit más, mint a többiek" - tette hozzá.