Hien: Azt csinálok kinn, amit akarok

Hien
Vágólapra másolva!
Hien évet halaszott az amerikai egyetemen, novemberben Vangelis egy koncertjén lesz szólista, de előtte a Sztárban sztár egyik versenyzőjeként igyekszik bizonyítani.
Vágólapra másolva!

Hien a negyedik Megasztárral lett ismert itthon, de egy ideje az USA-ban tanul, most jött haza a Sztárban sztár megkeresésére: a TV2 show-ja most vasárnap tér vissza a képernyőre új évaddal, új versenyzőkkel.

Forrás: Hien / Instagram

„Tegnap volt táncpróba... énekelni, hangot kell utánozni, táncolni is kell közben egyszerre, nehéz, de imádom ezt a feladatot. Minden héten másnak lenni, az teljesen más, mint amit amúgy csinálok. Nem félek a többi műfajtól, legfeljebb nehezebb lesz leutánozni" – vélekedett a Fem3 Caféban.

Egy szemeszter még van

Jól elvan kinn: „Nem volt problémám azzal, hogy kinn nem ismernek. Pont nagyon jó érzés volt, hogy diák lehetek, nem voltak elvárások. Kimentem, és akármit csinálhattam, amihez kedvem volt."

„A diplomamunkával kész vagyok, de van még egy szemeszter hátra. Egy animáció részletére csináltam sound designt, írtam rá zenét. Minden mozgásra terveztem zajokat, zenéket. A Fantázia című animációt dolgoztam fel" - mesélte.

Ha kinn elvégzi a sulit, tervei szerint megszerzi kinn a munkavállaló engedélyt, majd New Yorkban, Los Angelesben igyekszik projektekbe bekapcsolódni. Sound design vonalon szeretné folytatni a munkát, és saját zenéket írna.