Három hónappal a halála után hat díjat kapott a világhírű séf

Turner Program Presentation 2017 in New York CELEBRITY Intro TELEVISION CNN truTV TBS Preview Celebrities ACE ENTERTAINMENT TNT Network TV Station TV Turner Sports ARRIVAL Culture Upfront COOK Adult Swim
Anthony Bourdain at the Turner Program presentation 2017 at the Theater at Madison Square Garden. New York, 17.05.2017 | usage worldwide
Vágólapra másolva!
Szeptember 8-án és 9-án kiosztották a 70. Creative Arts Emmy díjait, a júniusban meghalt Anthony Bourdain is kapott hat posztumusz elismerést.
Vágólapra másolva!

Az Emmy esetében már a nagyszabású gálaműsor előtt átadják a díjakat azokban a kategóriákban, amelyek kevéssé számíthatnak a nagyközönség érdeklődésére – ekkor ismerik el az összes háttérmunkást, de itt adják át például a legjobb vendégszereplőknek járó díjakat is.

Samira Wiley a díjjal Forrás: AFP/2018 Getty Images/Alberto E. Rodriguez

A vendégszereplők közül a drámai kategóriában Samira Wiley-t (A szolgálólány meséje) és Ron Cephas Jonest (Rólunk szól) díjazták, a komikusok közül pedig Tiffany Haddish és Katt Williams teljesítményét ismerték el, ők a Saturday Night Live-ban, illetve az Atlantá-ban tűntek fel.

Anthony Bourdain Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Dennis Van Tine/Geisler-Fotopres

A júniusban öngyilkosságot elkövető Anthony Bourdain hat posztumusz díjat nyert műsorával, a Nem séfnek való vidék-kel, a legjobb információs műsor kategóriájában is győzött, emellett vágásért, forgatókönyvért is díjazták őt és a munkatársait.

Az első este nyerteseiről itt írtunk, a jelöltek és nyertesek teljes listáját itt találja. A fő kategóriák Emmy-díjait szeptember 17-én adják át, a gálát Michael Che és Colin Jost fogja vezetni.

A gála legszebb színésznőiről készült képgalériánkat itt leli.