Magyar sztárok, akiknél állandóan gyerekzsivajtól hangos a ház

2018.09.07. 21:22

Ákos

Feleségével, Krisztával négy közös gyerekük van: Marci, Anna, Kata és Júlia. "Tényleg igaz, hogy az ember annyi életet él, ahány gyereke van: külön világ mindegyik˝ - írja könyvében Ákos, aki idén áprilisban töltötte be az 50. születésnapját.

Ákos official (@akos_official) által megosztott bejegyzés,

A gyerekek közül Marci az egyetlen fiú, ő a legidősebb, joghallgató, Ákos szerint pedig pont olyan, mint ő. A legidősebb lánya, Anna édesapja zenei érzékét örökölte, és amellett, hogy jól tanul és sportol, zenét is ír. A 13 éves Katát még nem igazán foglalkoztatja a továbbtanulás, a kislány már tudja, hogy hány gyereket szeretne, sőt, már azt is kitalálta, mi lesz majd a nevük. A legkisebb, Júlia bár még csak kisiskolás, már korosztályos úszóbajnok, de a zenéléshez is nagyon ért, zongorázik és komponál is.

Ákos official (@akos_official) által megosztott bejegyzés,

"Megáll az ész. Ez a négy ember a főművem. A főművünk, mert ez közös játék. Köszönöm" - írta a gyerekekről az énekes.

Folytatódik a cikk, lapozzon még egyet!