Döntött az ügyészség a Curtis elleni nyomozásról

Majka és Curtis
Vágólapra másolva!
Majka egy hete jelentette be, hogy drogproblémái miatt kirakják Curtist a csapatból - sokan találgatták azóta, mi lesz ennek a következménye.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Főügyészség a Blikk érdeklődésére elmondta, hogy sajtóhírek és internetes posztok alapján nem indítanak nyomozást, csakis feljelentés esetén indulhat eljárás.

Forrás: Instagram/Curtis4ker

A napokban ez is megtörtént, feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen kábítószer-birtoklás gyanúja miatt.

Az indoklás szerint Majka a SZIN-en nagy nyilvánosság előtt beszélt Curtis drogproblémáiról, amelyet ő el is ismert, a hatályos magyar jogszabályok értelmében pedig nemcsak előállítani és terjeszteni tilos kábítószert, de birtokolni is.

A szegedi ügyészségen már el is bírálták a bejelentést, és úgy döntöttek, ennek ellenére sem indítanak eljárást Curtis ellen, mert nem gyanítanak bűncselekményt - írja a lap.