Megkérte a párja kezét Curtis, az esküvőt tervezik

Curtis, Instagram
Széki Attila újra lila-fehérben fog futballozni
Vágólapra másolva!
A rapper közösségi oldalán jelentette be a hírt: megkérte párja kezét, aki igent mondott - Curtis elárult néhány részletet a lánykérésről, és azt is elmondta, hogy 2019 augsuztusában lesz az esküvő.
Vágólapra másolva!

"Az a helyzet, hogy nagyjából két éve vagyunk egy pár Krisztivel, és ami még fontosabb, hogy gyakorlatilag egy hét után összeköltöztünk, ennyi együtt töltött idő után kiderül, hogy összezárva is működik-e a kémia, pontosabban a kapcsolatunk. Úgy tűnik, remekül működik" - mesélte a Blikknek.

A lapnak elmondta, hogy a nyaraláson tette fel a kérdést párjának, aki rögtön igent mondott. "Vicces volt, mert ha nemet mond, furcsán alakult volna a hátralévő idő, de hála az égnek, nem így történt. Nagyon aranyos volt, nagyon meghatódott, a szálloda halljában térdeltem le, és a körülöttünk lévő emberek éljeneztek és tapsoltak, szóval tényleg nagyon különleges és megható pillanat volt. Elképesztően boldog vagyok" - árulta el a részleteket.

Elképzeléseik szerint jövőre, augusztus környékén kelnek majd egybe.