Rettenetesen összevesztek a Kardashian lányok

Kim Kardashian dühös
Vágólapra másolva!
Nagy veszekedésekre számíthatunk a Kardashian családot bemutató realitysorozatban, Kim és Khloé is durván nekiesett Kourtney-nak.
Vágólapra másolva!

Két előzetes is kijött a Keeping Up with the Kardashians folytatásához, vagyis a tizenötödik évadhoz, Kourtney mindkettőben megkapta a magáét a testvéreitől.

Az egyik videóban az akkor még terhes Khloéval veszett össze, amikor először látványosan semmibe vette, majd azt mondta neki, undorító, hogy fekete huzatot választott a bútoraira. Khloé megkérdezte tőle, miért viselkedik úgy, mint "egy ribi", mire Kourtney provokatívan csak ennyit mondott: "így születtem".

Kim Kardashian már jóval durvábban osztotta ki a nővérét, miután az nem volt elég rugalmas, amikor egy fotózáshoz próbáltak időpontot egyeztetni. A szerkesztők alig győzték kisípolni, amit mondott, hallgassa csak: