Korábbi magyar eurovíziósok reagáltak A Dalra

Vágólapra másolva!
Két korábbi induló része volt a show-nak, de ByeAlex például nem nézte.
Vágólapra másolva!

Megnéztük a közösségi médiában, hogy a korábbi eurovíziós indulóink miképp reagáltak az AWS sikerére, szóltak-e egyáltalán valamit a dalversenyhez. Kettőben bízhattunk, hiszen Freddie, a 2016-os versenyző szombat este a műsort vezette, a tavalyi induló, Pápai Joci pedig fellépő volt, versenyen kívül. „Köszönöm, hogy a részese lehettem! Gratulálunk az AWSnek! Csodás vasárnapot Nektek" – írta előbbi.

Forrás: MTVA

Pápai énekelt a show-ban, és tetszett neki az AWS. „Gratulálok a srácoknak, durván hasítanak!" – írta oldalára. „Elmondhatatlanul jó érzés volt újra ezen a színpadon állni, ahol megváltozott az egész életem! Köszönöm a zenekaromnak és a fantasztikus csapatomnak, akik azóta is hisznek bennem! Schilling Kolosnak és Szivek Timinek a ruháinkat és Virág Alexandrának a fantasztikus táncot! Bátran vágunk az idei szezonnak, reméljük, sok helyszínen velünk lesztek! Szép vasárnapot mindenkinek" – írta Joci.

Az AWS zenekara A Dal 2018 show-műsor döntőjében Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Boggie 2015-ben jutott ki A Dalból, ott sikerrel vette az elődöntőt, a fináléban csak 20. lett. Most a füle botját sem mozgatta, oldalán nem reagált a show-ra. Egy évvel korábban Kállay-Saunders András indult, az emlékezetes Running című dallal, amellyel ötödik lett. Ő egy ideje az USA-ban él, ott próbál befutni, A Dalt nem nézte – vagy ha mégis, nem kommentálta. Annyit tudunk róla, hogy épp az Atlantic Records stúdióiban van felvételen.

Kállay-Saunders nem izgatta magát Forrás: Kállay-Saunders / Facebook

Előtte egy évvel ByeAlex ment ki a Kedvesem című dallal, nem túlzás azt mondani, hogy előtte országosan ismeretlen előadó volt. „Évek óta nem követem A Dalt... de most nagyon drukkoltam az AWS-nek... grat fiúk" – írta oldalára a zenész. Wolf Kati 2011-ben volt kinn, ő kommentálta oldalán az idei versengés eredményét, de korábban Magyarország történetének első téli olimpiai bajnokait, a rövidpályás gyorskorcsolyaváltót ünnepelte.

Korábban:

Sokan úgy értelmezik az AWS győzelmét a 2018-as A Dalon, mint a magyar rockerek és metálosok összefogásának csodálatos szimbólumát. Van, aki ünnepel, mások persze boldogtalanok. Erről itt olvashat.

Az Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos oldala három posztot is szánt pár óra alatt az AWS-re - itt megtudhatja, mit írtak.

Alább pedig szavazzon:

Szavazzon!

Mire megy az AWS a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon?