Az Eurovízió oldala is foglalkozik a magyar nyertessel

A Dal 2018, Döntő, AWS
Budapest, 2018. február 24. Az AWS zenekar, miután Viszlát nyár című dalával megnyerte A Dal 2018 televíziós versenyt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2018. február 24-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos oldala három posztot is szánt pár óra alatt az AWS-re.
Vágólapra másolva!

Az összeurópai dalverseny internetes oldalán szombat este, 22.50-kor kiment a hír a nyertesről szubjektív kommentárok nélkül, megjegyezvén, hogy az eredmény a zsűri értékelése és a tévézők szavazatai alapján született. A poszt ismerteti röviden a nyolc finalistát, külön bekezdést kap a nyertes együttes, majd a lebonyolításról, a zsűritől esik pár szó. A végén megjegyzik, hogy Magyarország 1994-ben küldött először előadót a fesztiválra, Bayer Friderika menten negyedik lett, illetve szóba kerül még Pápai Joci tavalyi nyolcadik helyezése.

Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A poszt után az ukrán és a lett győztessel is foglalkozik a hivatalos oldal, majd külön posztban megjelenik az AWS előadása videón, illetve még egy posztot kapnak a magyar rockerek, amiben jóformán csak egy fotó van, ahol a tagok vagy elszántan, vagy derűs optimizmussal néznek a kamerába.

A 2018-as lisszaboni elődöntőket május 8-án, 10-én rendezik, a finálé 12-én lesz. 2009-ben Ádok Zoli hasalt el az elődöntőben, azóta mindig bejutott magyar előadó a döntőbe, zsinórban hétszer. Kiemelkedő eredményt ért el Kállay-Saunders András, aki ötödik lett – egy 40-45 csapatos mezőnyben ez ér annyit, mint Friderika 4. helye akkor, amikor csak 24 ország indult.

A Dal 2018 döntőjéről itt olvashat hosszabban, itt pedig a kommentekből mazsoláztunk, mert van hiszti idén is. És még szavazhat is!

Szavazzon!

Mire megy az AWS a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon?