Freddie: Nem majom vagyok, inkább egy türelmes oroszlán

Freddie, Fehérvári Gábor Alfréd magyar énekes, előadó, a Rising Star negyedik helyezettje, A Dal 2016 győztese, A Dal 2018 műsorvezetője Fehérvári Alfréd labdarúgó unokája
Fehérvári Gábor Alfréd vagy Freddie magyar énekes, előadó, a Rising Star negyedik helyezettje, A Dal 2016 győztese, A Dal 2018 műsorvezetője. Fehérvári Alfréd labdarúgó unokája.
Vágólapra másolva!
Freddie, vagyis Fehérvári Gábor Alfréd idén visszatér A Dal színpadára. 2018-ban már nem versenyzőként, hanem műsorvezetői szerepben várja a nézőket Rátonyi Krisztával a Duna Televízió képernyőjén. A felkérést nagy megtiszteltetésnek tartja, de saját bevallása szerint ez nem azt jelenti, hogy holnaptól akár egy kvízműsor házigazdájának is beállna. Ha felhúzzák, akkor főzéssel nyugtatja le magát, de a csicsás tálalással ki lehet kergetni a világból.
Vágólapra másolva!

Múlt vasárnap Varga Szabolcs a dalát énekelte a Sztárban sztár + 1 kicsiben. Hogy tetszett?

Óriási szerencsém volt, mert Győrben voltam, haza kellett utaznom valami miatt, és pont beestem az ajtón, bekapcsoltam a tévét és még elkaptam Szabi előadását. Örülök, hogy a műsorban a mi dalunk is szerepelt. Azt már előzetesen is éreztem, hogy Szabi mindent megtesz azért, hogy remek produkciót mutasson be a színpadon. Lenyűgözött, ahogyan azt a karcosságot utánozta, ami az én hangomat jellemzi. Csodálatos előadás volt, és tudom, hogy ez mennyire nehéz.

Győrben érzi magát még otthon, vagy már Budapesten? Létezik ez a kettősség?

A két város elegye adja meg számomra az „otthont". 2013 óta élek Budapesten, szeretem, hogy akár kedden éjszaka is ki lehet mozdulni. Ez olyan szabadságérzetet ad, ami nagyon közel áll a személyiségemhez. Győrben pedig a nyugalom, az emberek mentalitása, a kevesebb stressz miatt érzem magam otthon.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Egyébként úgy szeretek Győrbe menni, hogy már nincsenek kötelezettségeim, nem kell e-maileket megírnom, és hívásokra sem kell válaszolnom. Ez számomra és a családom számára is fontos, így vissza tudok venni a tempóból. Leteszem a telefont, főzünk, eszünk, iszunk, beszélgetünk.

Jól főz?

Maradjunk annyiban, hogy szeretek főzni, és én mindig meg is eszem. Egy kis terápiás jellege is van ennek az egésznek, mert kikapcsol. Bár bevallom, hogy a fine diningtól, vagy a csicsás dolgoktól viszolygok. Nem én vagyok az, aki tejfölgyöngyökkel rakja körbe a tányért, és figyel arra, hogy ropogós és krémes állagú étel is legyen rajta.

Ha ezt így tudja, akkor nyilván nézi a főzőműsorokat!

Igen, és mindig elámulok attól, hogy valamelyik versenyző nem borít ott fel mindent. Hogyan lehet azt amatőrként elviselni, hogy egy hétköznapi konyhától, teljes eltérő terepen kell tökéleteset alkotni? Legutóbb nagyon szurkoltam Anger Zsoltnak. Imádtam a megnyilvánulásait, és azt, hogy ebben is mennyire maximalista és profi. De életszerűtlennek éreztem bizonyos feladatoknál, hogy valaki otthon így főz.

Terápia számára a főzés Fotó: Polyák Attila - Origo

Van olyan főzőműsor, ami nem idegesíti fel?

A Jamie 30 perces kajái. Még akkor is, ha tudom, hogy a valóságban legalább 1 órát vesz igénybe az elkészítés, nem 30 percet. Praktikus, és nem áll neki pókhálót varázsolni a tányérra.

Finnyás?

Tény, hogy nem szeretem, ha japánkertet csinálnak a desszertből. Hozzanak nekem egy jó rétest, és én attól már nagyon boldog vagyok. Óvatosan próbálok ki új dolgokat. Évekig ismerkedtem a thai kajával, aztán a legnagyobb rajongója lettem.

Gondolta volna három évvel ezelőtt, a Rising Star alatt, hogy ennyi dolog történik majd utána?

Igazából az első másfél évben, kis túlzással, de ébren sem voltam. Mindig mentem valahová, mindig volt valami feladat (ez volt az Eurovíziós Dalfesztivál korszaka). Aztán 2016. decemberében azon kaptam magam, hogy vége az évnek. A Dal egy hatalmas élmény volt számomra, nagyon közel áll a szívemhez a műsor, ezért is volt könnyű döntenem, amikor felkértek idén műsorvezetőnek. A Dalt az MTVA egyik ékkövének tartom. Hogy ehhez most műsorvezetőként a nevemet adhatom, óriási megtiszteltetés. Mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy jól végezzem a feladatomat.

"Mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy jól végezzem a feladatomat." Fotó: Polyák Attila - Origo

Korábban voltak ilyen ambíciói?

Dehogy voltak! Azt sem gondoltam soha, hogy én fogom egyszer képviselni Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Mit szeretne képviselni műsorvezetőként?

Nem szeretném, ha bárkihez hasonlítanának, annak nincs értelme. Zenész vagyok, Freddie vagyok és műsorvezetőként is zenészként állok a színpadra.

Ez azt jelenti, hogy akár a véleményének is hangot ad majd?

Szerintem a műsorvezetőnek nem az a dolga, hogy véleményt formáljon. Ugyanakkor, ha valami szakmailag jó, az dicsértet érdemel, és azt ki kell mondani. Ennek pedig függetlennek kell lennie attól, hogy nekem most tetszett az adott dal, vagy sem.

Egy évvel ezelőtt szakkommentátorként dolgoztam a kijevi döntőn, és nyugodtan mondhatom, hogy voltak olyan produkciók, amiken inkább csak mosolyogott az ember. Azt pedig képmutatásnak tartom, ha ezeket hasonlóan kezeljük, mint az igényes dalokat.

Nem hisz az „Eurovízió-kompatibilis" dal megfogalmazásban. Fotó: Polyák Attila - Origo

Annyiszor halljuk a műsorok alatt, hogy „Eurovízió-kompatibilis" dal. Van ilyen?

Szerintem nincs, és nem is volt. A tavalyi győztes portugál dal, nagyon távol volt attól a sémától, amit tipikus Eurovíziós dalként emlegetnek, és mégis nyert. Mondjuk akkor nyerhetett volna ByeAlex is a Kedvesemmel.

Lehet az Eurovízión olyan kapcsolatokat kötni, amelyekkel később az ember próbálkozhat a nemzetközi piacon?

Megmondom férfiasan, hogy én nem ezért mentem az Eurovízióra, és nem is gondolom, hogy ez az én feladatom. Soha nem jártam csak azért nyüzsgő rendezvényekre, hogy nekem abból bármilyen előnyöm származzon.

Lapozzon a 2. oldalra, az interjú folytatódik!