Luxus Dalma elárulta, milyen az élete kétgyerekes anyaként

Smaltig Dalma kislánya nem akarta odaadni öccsének a takaróját
Vágólapra másolva!
Smaltig Dalma sokszor mutatja meg gyerekeit a követőknek, most viszont mesélt is arról, hogy milyen az élete, mióta kétgyerekes anya lett.
Vágólapra másolva!

Szofi mellé május végén érkezett Kende, így a Feleségek luxuskivitelben sztárja már két hónapja tapasztalja, hogy milyen a kétgyerekes anyák élete. A Story magazinnak mesélte el, hogy sok segítséget kap a férjétől, aki a munka után rögtön rohan haza, hogy a családjával lehessen.

S M A L T I G D A L M A (@dalmasmaltig) által megosztott bejegyzés,

Mindkét gyerek nyugodt, kiegyensúlyozott, nincsenek problémáik - ez a férj szerint a luxusfeleségnek köszönhető, aki nagyon jól bánik a gyerekekkel, szépen neveli őket. Ő apaként még nem érzi a különbséget a fiú és a lány között, úgy gondolja, ez majd később alakul ki.

S M A L T I G D A L M A (@dalmasmaltig) által megosztott bejegyzés,

A kis Kende császármetszéssel született két hónapja, nem volt más választásuk, Luxus Dalma veszélyeztetett terhes volt, akárcsak Szofinál - derül ki a lapból.