29 éve ugyanabban a ruhában, ugyanabba az osztályba jár

Simpson család
Vágólapra másolva!
A Simpson család egyik főnöke, Al Jean elárulta, szerinte hogyan kéne véget érnie a sorozatnak, amiből az is kiderülne, hogy a szereplők miért nem öregedtek semmit az eddigi 29 évad alatt.
Vágólapra másolva!

A Simpson család tagjai 29 évadot egy váltás ruhában húztak le, és közben nem öregedtek semmit, a kis Maggie még mindig nem tud beszélni, Lisa és Bart pedig ősidők óta ugyanabba az osztályba járnak.

Persze rajzfilmsorozatról van szó, vagyis az egészen nincs mit csodálkozni, a széria showrunnerje, Al Jean azonban adott egy lehetséges magyarázatot.

1989 óta nem sokat változott a Simpson család Forrás: Fox

Jean egy régebbi gondolatát osztotta meg újra a Twitteren, szerinte az lenne a tökéletes befejezés, ha az utolsó epizód végén a Simpson család tagjai visszatérnének a karácsonyi ünnepségre, amelyre úgy siettek a legelső rész elején:

Vagyis az egész sorozat egyfajta időhurokban játszódna, a vége a kezdete is lenne egyben a történetnek. Ha már nem emlékszik, hogyan indították hódító útjukra Simpsonékat annak idején, itt meg tudja nézni a legelső epizódot: