SMS-ben szakított párja a magyar műsorvezetővel, sírógörcsöt kapott

Rövid haja lett Kisónak: fotó, Kiss Orsolya, Kiss Orsi
Vágólapra másolva!
Kiss Orsolya, Kisó, még tavaly januárban egy SMS-ből tudta meg akkori párjától, hogy vége a kapcsolatuknak. A hírtől teljesen kiborult, sírógörcsökkel küzdött sokáig.
Vágólapra másolva!

„Drámai borulás volt, sírógörcsök gyötörtek, és ebbe két hét alatt beleőszültem. Nem vicc! Azóta festetem a hajamat, pedig azelőtt egyetlen ősz hajszálam sem volt. Így viszont szőke, illetve szőkés is lehettem, amihez korábban is lett volna kedvem. Ám a több mint másfél év alatt a sok festés miatt seprűszerű lett a hajam vége. Ezt már nem bírtam nézni” – mondta a a Rádió Rock és a Szerencse Szombat műsorvezetője a Blikknek, akinek az MTVA főszerkesztőségével engedélyeztetnie kellett hajszínének és frizurájának megváltoztatását.

Forrás: Instagram/Kiss Orsolya

„Kislánykorom óta nem volt ilyen rövid a hajam. Szokatlan, de szeretem, és szerencsére sorra kapom a pozitív visszajelzéseket” – mondta, és azt is hozzátette, hogy az új frizurája azt is jelzi, hogy túl van a csalódáson, már elmúltak a mindennapos sírások.