Nem vártunk hiába az Interjú a vámpírral sorozatváltozatára

Interjú a vámpírral Tom Cruise
Vágólapra másolva!
Hosszas várakozás után úgy tűnik, mégiscsak lesz sorozat az Interjú a vámpírral című könyvből és folytatásaiból.
Vágólapra másolva!

A Huluhoz került Anne Rice és fia, Christopher projektje, vagyis a terv, hogy az Interjú a vámpírral-t is tartalmazó, tizenkét könyvből álló regénysorozatból, a Vámpírkrónikák-ból sorozat készüljön.

Tom Cruise az Interjú a vámpírral című filmben Forrás: Warner Bros.

A vállalkozásnak hosszú története van, Rice ugyanis már 2016-ban bejelentette, hogy tévés változatot készítene a műveiből, a következő évben a Paramount TV meg is vette a jogokat. Idén januárban Bryan Fuller is csatlakozott a megvalósításhoz, májusban azonban ki is lépett, így a jogok visszakerültek a Rice családhoz.

Most a Hulu folytatja a kezdeményezést, A szolgálólány meséjé-t is gyártó csatornánál készülhet tehát a sorozat a történetből, amit 1994-ben láthattunk már filmen is Tom Cruise-zal és Brad Pitt-tel.