Négy új csatornát indít a TV2

Vágólapra másolva!
Jön a Moziverzum, a Spíler 2, a Spíler 3 és a Jockey TV, amely régi, klasszikus sorozatokat ad majd.
Vágólapra másolva!

A siófoki Media Hungary konferencián Fischer Gábor (TV2) elmondta, hogy idő kellett, hogy a hátrányát ledolgozza a TV2-csoport. „Viszont hosszú ideje nem volt olyan sikeres ősze a TV2-nek, mint a tavaly. Ez a széria folytatódott idén olyan műsorokkal, mint A Piramis. Rengeteg lépést tettünk, hogy a berögzült nézői szokásokon változtassunk" – mondta a médiaesemény első napjának délutánján.

Fischer szerint a TV2 lett a kiszámíthatóbb csatorna, amely nem variál folyton, mint riválisa. „Mi a fragmentáció haszonélvezői akartunk lenni. Színes, pezsgő TV2-t láthattak a nézők, 6-8 hetente új műsorral jöttünk elő. A TV2 az egyedüli csatorna, amely a fragmentáció ellenére nem csökkent" – közölte.

Jelenleg 1,9 százaléknyi különbség van a két tévétársaság portfolióinak részesedése között (RTL-csoport és TV2-csoport), mondta a programigazgató. A húsz legnézettebb magyar csatornából öt van a TV2-csoportnál. „Ezeket finomhangoljuk, és vannak kidolgozott tervek" – tette hozzá, majd az Izaura csatornát dicsérte, amely két éve nem létezett, ma meg 2-3 százalékokat is elér. „A SuperTV2 pedig inkább már a Coollal versenyzik" – jelezte.

Jól ment a Ninja, ezért visszatér

Az utóbbi időkben az újdonságok a TV2-n jelentek meg, és a piaci verseny beindulásához kellett, hogy közel azonos büdzséből gazdálkodhasson a két nagy kereskedelmi tévé – vélte. Kiemelte a Ninja Warriort, amelyet jó döntés volt hétfőre tenni, mert hosszú idő után ezzel nyert a TV2 az RTL Klub ellenében. „Szándékosan egyre hosszabb műsorokat gyártottunk, erre az RTL is kénytelen volt így tenni. A nézők díjazták igyekezetünket, és a mi saját tartalmainak választották, szemben a két sorozattal" – emlékeztette a jelenlévőket.

A Jóban Rosszbant át kellett tenni a SuperTV2-re, mert teret, időt kellett hagyni az új műsoroknak. „Voltak olyanok, amelyek nem jöttek be, kaptunk hideget és meleget, de tudtuk, hogy ez a jó út" – közölte. A filmekre is kitért, 523 filmet adtak a magyar csatornák csak idén márciusban, és nagy verseny megy ezek vetítési jogaiért. A Mozi+ és a Film+ a két legnézettebb itthon ezen a téren.

Négy új tévé jön

„Célunk egy nagyon széles porfolió létrehozása. Még az idén elindul a Moziverzum, abszolút 'A' kategóriás mozicsatorna lesz" – jelentette be. A régi, klasszikus sorozatok is kapnak egy saját csatornát, ennek neve Jockey TV lesz, a Dallas főszereplőjéről elnevezve: Columbo, Hegyi doktor, Dallas, ilyesféle szériák lesznek rajta.

„Sikerült megszerezni a spanyol és az olasz bajnokságot, BL-meccseink is lesznek, így indokolt két új sportcsatornát indítani. Ezek a Spíler 2 és 3, ezzel tizenöt csatornánk lesz az év végére" – jelezte.

Új műsorok ősztől

A TV2-re jön a Csak show és más semmi című műsor, egy izraeli licenc. Ugyancsak megvett a TV2-csoport egy családi, brit gameshow-t, amelyben gyerekek és szüleik versengenek. Hat párral és nyolc szinglivel indul szintén egy új vetélkedő, Sztárok és párok lesz a címe, Kasza Tibor vezeti majd. Ugyancsak érkezik a Masterchef VIP, szintén a TV2-re. Kalandos reality is lesz kora ősztől, ebben sztárokat tesznek próbára „egy sziget fogságában", a képek, előzetes alapján valami déltengeri vidéken.

Az M4 Sportról, a nyári futball-vébéről is szó volt a konferencián - a cikket itt olvashatja.