Komoly műtét vár a Megasztár énekesnőjére

Így néz ki most Szíj Melinda - Fotó!
Vágólapra másolva!
Csomót találtak a szervezetében, kórházba kell mennie Szíj Melindának, aki nyolc éve sok fiatal között a harmadik helyig jutott a tehetségkutató műsorban.
Vágólapra másolva!

„Legnagyobb sajnálatomra soron következő fellépéseimet egészségügyi okokból kénytelen voltam lemondani. A két legközelebbi fellépésem (március 2., Bélapátfalva, és március 14., Recsk) még meg lesz tartva. Ezt követően további fellépéseket, szerepléseket előre beláthatatlan ideig nem tudok vállalni.

Addig is találkozhatnak velem a képernyőn, a Zenebutik TV Bakelit Fesztivál című műsorában, vagy a Muzsika TV műsoraiban" – írta oldalára Szíj Melinda.

Forrás: Youtube

2010-ben lett ismert itthon, akkor jutott be a Megasztár élő szakaszába, ahol a 3. helyig jutott. Azt az évadot nyerte meg Tolvai Reni, Kökény Attila lett a második, Kállay-Saunders András pedig a negyedik – azaz Szíj Melinda megelőzte a később az Eurovíziós Dalfesztiválon ötödik helyig jutó énekest is.

„Melinda néhány hónapig szünetelteti az éneklést, hogy a felépülésére koncentrálhasson. Találtak a szervezetében egy csomót, de szerencsére időben fordultunk segítségért, így egy megelőző operáció vár rá, ám a betegsége egyéb részleteiről többet nem szeretnénk elárulni. Amint felépül, jelentkezik majd" – ígérte a Blikknek Szíj Melinda férje.

Szavazzon!

Melyik volt a kedvenc (1997 előtti) sorozata? Öt szavazatot is leadhat!