Ilyen sem volt még: 9 milliót ajánlott az Áll az alku igazgató ura

áll az alku
Vágólapra másolva!
Nagy szerencsével nyitogatta a fémtáskákat a vetélkedő játékosa.
Vágólapra másolva!

600 ezer, 10 millió, 15 millió és 50 millió: ezek a táskák voltak benn az Áll az alku március 8-i adásában, erre a banki ajánlat 9 milliós volt.

A végén elsírta magát az izomember Forrás: tv2

Ez nagyon nagy összeg természetesen, a játékos el is mondta, hogy bosszantaná, ha ezek után kisebb summát vinne haza. A 9 milliót elfogadta, pedig négyből három táska nagyobb összeget tartalmazott.

Forrás: tv2

A végén kiderült, hogy a 600 ezres táska volt nála, azaz a három nagyobb értékű pakk mindenképp elúszott volna, ha tovább játszik. A szerencsés Peti a végén el is sírta magát, ekkor jött ki a nagy feszültség a sokat nyerő játékosból.

Szavazzon!

Mely magyar báb- vagy gyurmafilm volt a kedvence? Öt voksot is leadhat!