Hetedik évében elkaszálták a kalandos sorozatot

Vágólapra másolva!
Még van pár rész az itthon is látott Once Upon a Time, Egyszer volt sorozatból, és utána jön a búcsú.
Vágólapra másolva!

Az ABC bejelentette, hogy vége a sorozatának, a hetedik évad után már nem folytatják. Minden mese véget ér egyszer, ráadásul Ginnifer Goodwin, Josh Dallas, Jennifer Morrison távozása sem javította a sorozat esélyeit.

A TV By The Numbers szerint a széria ősszel csak 0.5-ös ratinggel ment célcsoportban, és szűk 2,5 millió nézőt érdekelt az adás napján a teljes amerikai lakosságból. Igazából a zuhanás tempója nem tetszett a tévés főnököknek: 31 százalékkal esett a nézettség a hatodik évadhoz képest, pedig az is 37 százalékkal szállított kevesebbet, mint a 2014-15-ös évad.

A sorozat itthon is ment éveken át, jelenleg nem adja egy hazai tévé sem.