15 millió forintot költött, hogy úgy nézzen ki, mint egy elf

Luis Padron, elf
Vágólapra másolva!
Az argentin Luis Padron 45 ezer fontot, nagyjából 15 millió forintnyi összeget költött plasztikai beavatkozásokra, hogy úgy nézzen ki, mint egy elf.
Vágólapra másolva!

Luis Padron a brit ITV reggeli műsorában, a This Morning-ban beszélt arról, hogy 45 ezer fontot, kicsivel több, mint 15 millió forintot költött arra, hogy elfként élhessen:

A férfi elmondta, hogy már gyerekkorában odavolt a fantasy műfajáért, de kezdetben csak hajfestéssel, különböző színű kontaktlencsék viselésével fejezte ki a rajongását. Mostanra hat műtéten is túl van, hogy megváltoztassa a szeme színét, de nem teljesen elégedett, mert a legutóbbi operáció óta folyamatosan sötétedik a szeme.

Emellett persze hegyes füleket is csináltatott magának, és még az állkapcsát is eltörette, hogy hosszúkásabb legyen a feje. Nagyon szép lett a végeredmény, emberünk – bocsánat, elfünk – Instagramján rengeteg képet talál:

Luis Padron - THE ELF (@luispadron.elf) által megosztott bejegyzés,

Luis Padron - THE ELF (@luispadron.elf) által megosztott bejegyzés,

Luis Padron - THE ELF (@luispadron.elf) által megosztott bejegyzés,