Tóth Vera reagált a merész fotója miatti támadásokra

Tóth Vera
Vágólapra másolva!
Tóth Vera 45 kilós fogyása után a napokban megmutatta, hogy néz ki a meztelen hasa. A fotó nem nyerte el mindenki tetszését, most nekik üzent, és elmondta, miért tette fel oldalára a képet.
Vágólapra másolva!

"Nem kockás, nem szép, puklis is, rücskös is, felesleg is van rajta még bőven, de nekem öröm ez a has" - írta a fotója mellé, amin épp felhúzza a pizsamáját, és lefotózza meztelen hasát. Tóth Verát rengeteg támadás érte a fotó miatt, de nem bánta meg, hogy kitette. Az énekesnő szerint tele vannak a közösségi oldalak valótlan, szétretusált emberekkel, emiatt pedig furcsa megfelelési kényszer alakul ki másokban.

"Felhúztam a pólómat, és azt mondtam, két éve tragédiaként nézett ki ez a has. Olyan jó érzés, hogy én is emberi formát nyertem" - mondta a Mokkában. Gyakran lát olyan alkatú nőket az oldalakon, amilyen ő, úgy látja, sosem lesz, már csak a genetikája miatt sem. Szeretné, ha nem csak a tökéletes, kockásra gyúrt külső lenne az elfogadott, azt látja, hogy az emberek ki vannak éhezve a természetességre.

Naponta kap leveleket emberektől, akik segítséget kérnek, vagy arról írnak, hogy neki köszönhetően vágtak bele a fogyókúrába. "Óriási felelősség, teher, de nem rossz teher, hanem édes teher" - mondta.

A támadások, beszólások miatt három embert tiltott le az oldaláról, szerinte nem mindenki érett arra, hogy megértse az üzenetét. "Nem vagyok plus size modell, azt az állapotomat nem mutattam volna meg, ami ezelőtt volt, mert van önkritikám. Úgy éreztem, ez belefér abba, hogy a természetességet kifejezzem, megmutassam, és ez jót tesz másoknak"- mondta.