Előkerült még három perc a híres filmhez

A rózsa neve
Vágólapra másolva!
Umberto Eco világsikerű regényének Jean-Jacques Annaud által rendezett és nem kevésbé híres filmváltozata korábban már szerepelt mind a Magyar Televízió, mind a Duna Televízió műsorán – nem ugyanazzal a szinkronnal –, a most megvásárolt kópia azonban két olyan jelenetet tartalmazott, amely mindkét eddigi magyar változatból hiányzott.
Vágólapra másolva!

A jelenetek feliratozása helyett úgy döntött az MTVA, szinkronnal egészíti ki a már meglévő változatok egyikét, és a közreműködők elérhetősége miatt a Duna Televízióban 2003-ban készült verziót vették alapul.

Az eredeti, hazai munkatársak vállalták a felkérést, a pótolt jelenetek magyar szövegét Géczy Vera írta, mindkét szinkronverzió szövegkönyvének fordítója, szinkronrendezőként Aprics László vette át az irányítást, a színészgárdából pedig Fodor Tamás és Balázs Zoltán tértek vissza.

Az első, szóban forgó jelenetben Adso, a fiatal ferences (Christian Slater), lopva elhagyja a kolostort, hogy meglesse a völgyben lakó koldusokat. Narrációja eredetileg a prológusban is megszólaló, időskori önmagától hangzott volna el, akinek Bács Ferenc kölcsönözte a hangját, mivel azonban a művész sajnos nem volt elérhető, a fiatal Adsót megszólaltató Balázs Zoltán hangján hallhatjuk most ezt a narrációt.

A második hozzáadott jelenet Hubertinus testvér (William Hickey) búcsúja Baskerville-i Vilmostól és Adsótól, amelyben Hubertinus mondatait ismét Fodor Tamás szólaltatta meg, észrevehetetlenül áthidalva a korábbi felvétel óta eltelt másfél évtizedet. A jelenetben a Sean Connery alakította Vilmosnak is van két igen rövid megszólalása, a szerepet magyarul megformáló Kristóf Tibor azonban sajnos már elhunyt, ezért helyette a hasonló orgánumú Szélyes Imre vette át a szerepet e két rövid mondat erejéig.

A film a közepe táján elhelyezkedő jelenetekkel együtt csaknem három perccel hosszabbodott meg, így január 28-án este 21:30-kor A rózsa neve már az eredeti, 126 percet meghaladó hosszban lesz látható a Duna Televízió műsorán.