Plasztikai műtétjéről vallott Vámos Erika

Vámos Erika
Vágólapra másolva!
Meg kellett műteni az orrát, így egy kisebb szépészeti beavatkozást is bevállalt Vámos Erika.
Vágólapra másolva!

Orrsövényferdülése miatt sem aludni, sem enni nem tudott a Több mint testőr műsorvezetője, így kénytelen volt rávenni magát a műtétre.

"Komoly orrsövényferdülésem volt, a bal orrlyukam szinte benőtt. Nem tudtam csukott szájjal enni, és aludni sem, kezdett komoly gondokat okozni a mindennapi életemben a dolog, nem volt választásom, muszáj volt műtőasztalra feküdnöm. Mielőtt műtőbe toltak, a doktor megkérdezte, hogy szépészeti beavatkozást is szeretnék-e. Igent feleltem, mert ha profilból láttam magam, észrevettem, hogy az orrom hegye, ha nevetek, lefele görbül. Gondoltam, ha már altatnak, kerekítsék le azt a kis részt is" - mesélte a Borsnak.

Forrás: Vámos Erika / Facebook

Vámos Erika arcának egy része még egy hétig biztosan be lesz kötve, és bár kezdetben szégyellte a gipszsínt, és nem akart emberek közé menni, ma már nem zavarja és kimegy így is a házból.