Scully elégedetlen az X-akták folytatásával

X-Akták, 10. évad
Vágólapra másolva!
Az X-akták női főszereplőjének, Gillian Andersonnak nem tetszik, hogy a sorozaton csak férfiak dolgoznak, a folytatást is csupa férfi írja.
Vágólapra másolva!

Mint korábban megírtuk, újabb folytatást kap az X-akták, az íróstáb már összegyűlt a tizenegyedik évadra – hogy, hogy nem, csupa férfiból áll, Chris Carterhez és régi szerzőtársaihoz, Glen Morganhez, Darin Morganhez és James Wonghoz újoncként Gabe Rotter, Benjamin Van Allen és Brad Follmer csatlakozott.

Többek között a Washington Post is feltette a kérdést, hogy napjainkban ez miként alakulhatott így:

Erre reagált Scully alakítója, Gillian Anderson a Twitteren:

"És a 207 epizódunk közül csupán 2-t rendezett nő. Én is alig várom azt a napot, amikor ezek az arányok megváltoznak" – írta.

Andersont jelenleg az Amerikai istenek sorozatváltozatában láthatjuk, korábban például a Hajszá-ban és a Hannibal-ban vállalt még képernyős melót.