Petting volt a medencében, törölték a tévéműsort

A Bachelor in Paradise párja
Vágólapra másolva!
A Nagy Ő spin-offjánál, a Bachelor in Paradise-nál leállították a forgatást, állítólag szoftpornóval ért fel, amit a nézők láthattak volna.
Vágólapra másolva!

Augusztus 8-án indult volna a Bachelor in Paradise negyedik évadja, kérdés azonban, hogy az egészből lesz-e valami – az ABC ugyanis bizonytalan időre leállította a produkciót.

A párkereső műsorban túl jól sikerült a párkeresés, két szereplő, Corinne Olympios és DeMario Jackson részegen a medencében estek egymásnak, az LA Times szerzője, Amy Kaufman szerint emiatt kaszálták a szériát.

Az újságíró szerint egy producer annyira kiborult a látottaktól, hogy másnap nem is jelent meg a forgatáson, sőt beperelte a produkciót erkölcstelenség miatt.

Az esetről a People magazin is írt, ők úgy tudják, a forgatáson akár erőszak is történhetett, miután a nő annyira részeg volt, hogy nem tudott egyértelműen igent mondani a férfinak.