Dwayne Johnson feladná a színészetet

2017.05.14. 12:46

„Évek múltán, ha úgy érzem, hogy elő tudnék lépni, hogy erős, hatékony és hiteles vezetője legyek ennek a népnek és ennek az országnak, meg fogom tenni" – írta a cikket megosztva szintén az Instagramra.

Most pedig az említett férfimagazinnak adott interjúban a színész még eggyel tovább lépett, és a következőt nyilatkozta. „Az elmúlt évben többször is felmerült ez a dolog. Tényleg volt egy komoly elhatározás bennem, ami arra késztetett, hogy hazamenjek és átgondoljam a kérdést, hogy őszinte és tiszteletteljes választ tudjak adni" – mondta a színész.

Johnson tavaly áprilisban az MTV Movie AwardsonForrás: Jason Kempin / Getty Images North America / AFP

Azt is hozzátette, hogy nem akarja elkomolytalankodni az ügyet, és olyasmiket ígérni, hogy háromnapos lesz a hétvége vagy nem lesznek adók. Amikor pedig a riporter egyenesen rákérdezett, hogy feladná-e a moziszínészi karrierjét, hogy elnöki pályára lépjen, azt válaszolta: Úgy gondolom, hogy erre nagyon is valós az esély." Figyelembe véve, hogy nem egyszer volt már rá példa, hogy egy korábbi színész komoly politikusi pályát futott be, 2020-ban a Szikla biztos visszatér még a témára.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Előző
  • 1
  • 2
Következő