Elmegyógyintézetben ábrándozik az Oscar-jelölt Emma Stone

Emma Stone a Kaliforniai álom című filmben
Vágólapra másolva!
A La La Land-ért, Kaliforniai álom-ért körberajongott Emma Stone tévésorozatban folytatja, Jonah Hill lesz a partnere.
Vágólapra másolva!

A Netflixre érkezik a Maniac című fekete komédiasorozat, amelyben a Birdman után a La La Land-ért is Oscarra jelölt Emma Stone játssza a főszerepet, mellette a szintén kétszeres Oscar-jelölt Jonah Hillt láthatjuk majd.

A széria egy 2014-es norvég sorozat alapján készül, Stone és Hill karakterének képzeletbeli világát mutatja be, miközben a szereplők valójában egy elmegyógyintézetben tengetik a napjaikat.

Emma Stone a La La Landben Forrás: Freeman Film

A produkcióról már tavaly márciusban lehetett hallani, a két színész azonban csak most, a SAG Awards idején találkozott, hogy beszéljen a részletekről.

Már a forgatásról is van némi információ, a tervek szerint augusztus 15-én kezdenek New Yorkban. A rendező a True Detective-ért Emmy-díjat kapott Cary Fukunaga lesz, elvileg mind a tíz részt ő fogja dirigálni.