Börtönre ítélte a bíróság Király L. Norbit

Király L. Norbert
Vágólapra másolva!
Gyerektartási kötelezettség elmulasztása miatt adott ki körözést a rendőrség az X-Faktor egykori versenyzője ellen december elején.
Vágólapra másolva!

A Szigetszentmiklósi Járásbíróság tegnap tartotta meg Király L. Norbi tárgyalását: a bíróság egy év fogházban letöltendő, végrehajtásában két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte az énekest - derült ki a Ripostból.

Forrás: Király L. Norbert

Király L. Norbert és volt felesége között nem sokkal most ötéves gyermekük születése után mérgesedett el a viszony, végül a válás mellett döntöttek.

"Király L. Norbert felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, hiszen nem veszett el, nem tűnt el, így körözni sem kell. Új helyre költözött, dolgozik és éli az életét, de az tény, hogy a volt feleségével nem értenek egyet a gyerektartással kapcsolatos kérdésekben. Ám ezek tisztázása és a megegyezés is folyamatban van, a felek dolgoznak azon, hogy ez az ügy minél előbb rendeződjön" - nyilatkozta Király menedzsere a Blikknek, miután elfogatóparancsot adtak ki az énekes ellen.