Összekapott és ordibált Fésűs Nelly és Muri Enikő

Fésűs Nelly
Vágólapra másolva!
Az akkor már két hete tartó idegeskedés és rohanás picit feszültté tette a két énekesnőt.
Vágólapra másolva!

Fésűs Nelly és Muri Enikő párban igyekeznek teljesíteni az Ázsia Expressz kihívásait, és utólag remek kalandnak, nagy élménynek mondták a forgatást, szeretetről és harmóniáról nyilatkoztak, de láthatóan akadtak azért nehéz pillanatok. Itt például pár perccel a vihar előtt egy kis labdával kell valamilyen mutatványt elvégezniük - nyilván úgy, hogy alig aludtak, keveset ettek és régen mosdottak, így elég idegesnek tűntek.

Előbb Fésűs neheztel egy dobás miatt, majd Muri rosszul reagál,

és kész is a baj, elkezdődik egy ingerült, hangos vita, amit többször el is kell némítani, nyilván káromkodások miatt. Itt megnézheti, min robbant ki a konfliktus, ami ma este lesz adásban: