Dér Henit megcsalta párja, de elnézte neki

Dér Heni Dér Henrietta Interjú Sugarloaf Tévés szereplő Vajdaságból származó énekesnő
Vágólapra másolva!
Dér Henit megcsalta a párja, de a szakítás helyett sikerült megbocsátania.
Vágólapra másolva!

Az énekesnő arról beszélt a Micsoda nőkben, hogy korábban ő is nagyon radikálisan gondolkodott a hűségről és a megcsalásról, de amikor az élet ebbe a helyzetbe sodorta, sok minden megváltozott. Maga sem gondolta volna, de képes volt megbocsátani a félrelépést.

"Dühös voltam, és elmondtam, hogy ezt nem tudom megbocsátani, de aztán észrevettem magamon, hogy de, mert szeretem. Mérlegre tettem az egómat. Rájöttem, hogy annyira szeretem, hogy, na jó. Nem kúsztam oda, de próbáltam a közös nevezőt megtalálni" - mondta.