Hárman lettek roppant dühösek a Survivorben, ketten végleg kiestek

Survivor
Vágólapra másolva!
Szandi ügyesen belavírozta magát a top 3-ba. A nagyobb meglepetés azonban Barbara, aki úgy jutott el a végéig, hogy vagy utolsó lett a feladatoknál, vagy eleve el sem kezdte azokat. A cikk alján szavazzon!
Vágólapra másolva!

Szandra neve három papiruszon is szerepelt a törzsi szavazáson, ellene volt Klaudia, Barbara és Feri. Utóbbinak ugyan elárulta, hogy védettségi amulettel bír, de a férfi két csalódás után harmadjára már nem hitt neki. Az ellene leadott voksot semmissé lettek, ő viszont a szőke riválisát ejtette ki: Klaudiának így egyetlen szavazata volt, de azzal ki is zúgott a Holtak szigetére.

Forrás: RTL

Oda, ahol az adás elején még öten voltak, de egy feladathoz nagyon szerencsétlenül állt hozzá Benedek és Lilla, két másodperc alatt elbukták, így ők végleg elveszítették az esélyt a fődíjra. A „B-ligába" csúszott Klaudiának van még egy esélye, párbajon kell legyőznie a Holtak szigetén tengődő egykori társakat. Ezzel a végjátékba fordul a reality, pénteken vége.

Szavazzon!

Ki nyerjen a Survivorben?