Fontos döntést hozott Peller Mariann

Vágólapra másolva!
Távozik a Petőfi rádiótól, a Life TV-re készülő műsorára és a gyerekekre koncentrál.
Vágólapra másolva!

„Szeretném Nektek megköszönni az elmúlt, bő másfél évet, öröm volt Veletek, értetek hajnalban kelni minden hétköznap. Számomra azonban elérkezett a búcsú ideje. Hosszas gondolkodás után, nyár végére,

miszerint a vállalt feladataim közül el kell engednem valamit annak érdekében, hogy anyaként és dolgozó nőként is 100%-ban helyt tudjak állni. Sajnos, én nem tudtam könnyedén beletörődni abba, hogy reggelente nem tudok ott lenni, amikor a kisfiaim ébrednek, nem tudom elkészíteni nekik a reggeli kakaót, nem tudok velük lenni, hogy elindítsam a napjukat" – írta oldalára a műsorvezető.

Forrás: Peller Mariann / Facebook

„Úgy döntöttem, hogy egy időre elköszönök a reggeli rádiózástól. Egyrészt azért, hogy olyan édesanya lehessek, amilyennek szerintem lennem kell, másrészt, hogy teljes erőbedobással végezhessem a televíziós munkáimat. Mert időközben megszületett a harmadik 'gyermekem' is, az Utazás a Lelked körül című műsor. Úgy érzem, küldetésem van ezzel a műsorral, mellyel talán fényt gyújthatok azok lelkében, akik nyitottak erre a gondolkodásra" – tette hozzá. A műsor a Life TV-n látható.

„Köszönöm a Talpra, Magyar! csapatának a közös munkát, a sok nevetést, a megható pillanatokat, rengeteget tanultam tőlük, általuk. Kívánok Nekik és a többi kollégának is további, nagyon sok sikert! Jó volt Veletek ébredni" – búcsúzott a stábtól.