Csobot Adél és Istenes Bence közösen vezet műsort

Istenes Bence, Csobot Adél
Vágólapra másolva!
2017-ben ismét megrendezik a Comet gálát, és az is kiderült, hogy kik az idei év jelöltjei.
Vágólapra másolva!

A Comet gála idei műsorvezetői Csobot Adél és Istenes Bence lesznek, ők az életben is egy párt alkotnak. Először állnak majd együtt színpadra a közönség előtt december 8-án. A Comet gálához idén szakmai partnerként a Sziget Kft. is csatlakozott.

Istenes Bence, Csobot Adél Forrás: instagram

Az idei Comet gálát december 8-án rendezik meg a MOM Sportban, ahol majd fény derül az idei Comet győztesekre, nem csak kilenc kategóriában, hiszen ebben az évben is kiosztják az Életmű-díjat valamint jutalmazzák az Év pillanatát.

A legjobb női előadó kategória jelöltjei:

Pásztor Anna, Lábas Viki, Kollányi Zsuzsi, Rúzsa Magdi, Tóth Gabi

A legjobb férfi előadó kategória jelöltjei:

Caramel, Freddie, Fluor Tomi, Majka, Kiss Tibi

A legjobb humorista kategória jelöltjei:

Hadházi László, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Bödőcs Tibor

A legjobb színésznő kategória jelöltjei:

Balsai Móni, Ónodi Eszter, Pokorny Lia, Petrik Andrea, Farkas Franciska

A legjobb színész kategória jelöltjei:

Anger Zsolt, Lengyel Tamás, Nagy Ervin, Scherer Péter, Vecsei H. Miklós

A legjobb dal kategória jelöltjei:

Quimby - Forradalom
Pápai Joci – Origo
Soulwave - Kalandor
Király Viktor feat. Majka&Curtis – Hatodik emelet
Honeybeast- Így játszom

Az év social média szereplője kategória jelöltjei:

Hosszú Katinka, Istenes Bence, Kasza Tibor, Sebestyén Balázs, Majka

A legjobb klip kategória jelöltjei:

Margaret Island – Engedd, hogy szabad legyek
Quimby – Üzenet nincs
Kollányi Zsuzsi feat. Lotfi Begi feat. Majka - Valahonnan
Caramel – Zeniten túl
Halott Pénz – Élnünk kellett volna még

A legjobb zenekar kategória jelöltjei:

Blahalouisiana, Margaret Island, Halott Pénz, Quimby, Wellhello