Lelőttek egy filmes stábtagot Mexikóban

Vágólapra másolva!
Carlos Muñoz Portal olyan sorozatoknak is dolgozott, mint a Narcos, az utóbbi évek egyik legkiemelkedőbb szériája.
Vágólapra másolva!

Carlos Muñoz Portal „location scout” volt több film és sorozat mellett, az ő feladata volt olyan helyszíneket feltérképezni, amelyek illeszkednek a forgatókönyvírók, producerek által megálmodott történetbe. Most épp a Narcos negyedik évadjához keresett helyszíneket, ez a hírek szerint a mexikói Juarez drogkartell történetére fókuszál.

A golyókkal kilyuggatott testét San Bartolomé Actopan mellett találták meg, abban a tartományban, ahol a legmagasabb az országban a gyilkosságok aránya, csak júliusban 182 ember halt meg erőszakos módon.

A rendőrség nyomoz, a készítők pedig azon tanakodnak, ne tegyék-e Kolumbiába inkább a produkciót – az első három évadot ott forgatták, különösebb gond nélkül.