Kemény drámák szépséges tájakon: Survivor

Survivor
Vágólapra másolva!
A valóságshow-k egyik legtekintélyesebb darabja indul hétfőn az RTL Klubon: csak az USA-ban 34 évad ment le belőle. A magyar készítők szerint ennek már jóformán semmi köze nem lesz a 14 éve, 2003-ban felvett két évadhoz, amelyet még Stohl András vezetett. A sajtó az új műsorvezető, Istenes Bence társaságában már láthatta az első részt, amely igazán látványos és mozgalmas lesz.
Vágólapra másolva!

Akik gyerekkorukban többször olvasták Daniel Defoe Robinson Crusoe-ját, majd Vernétől a Kétévi vakációt, később Goldingtól A legyek urát és Robert Merle A sziget című, szintén kiváló regényét, azoknak nyilván álmuk eltölteni pár hetet, egy hónapot (ha többet nem is) egy gyönyörű, egzotikus, lakatlan szigeten, még akkor is, ha dacolni kell az időjárás viszontagságaival, hőgutával, tomboló viharral, és nincs se telefon, se áram, se angolvécé, se gyorsétterem húsz kilométeres sugarú körön belül.

Az evező igen fontos Forrás: RTL

Az ilyesfajta álmodozóknak a nagy kaland, az örök élmény lehetősége mellett eltörpül az a tény, hogy adott esetben egy héten át alig van mit enni, akkor is csak összeragadt rizshez és félig nyers halhoz juthat, leég a bőre a trópusi nap alatt, haja csimbókosra ragad a tengervíztől, vízhólyagok képződnek talpán, tenyerén, szálka megy a talpába.

Fekhelye egy gödör a homokban,

netán egy pálmalevelekből összeállított, rozoga tákolmány, amelyet szabályos időközönként meglátogatnak skorpiók, bogarak, és azonosítatlan csúszómászók – de ez sem számít, ha ott az életre szóló kaland.

Nem egy kényelmes vitorlás Forrás: RTL

A harmadik magyar Survivor első részét a már láthatta a hazai sajtó egy része, látványra nem lesz panasz. Az első részben a 16 kiválasztott játékos megérkezik a lakatlan szigetre, nem jachttal, hanem evezve, egy lélekvesztő tutajon, amelyet maguk próbálnak a partra juttatni. Itt még

négy négyes csoportban vannak, és rögtön feladat van:

ha túl sok mindent vesznek magukhoz zsákmányként (fejsze, tányér bab, kötél, fűrész, tálka és hasonló dolgok), akkor nem érnek elsőként a szárazföldre – márpedig a négy tutajból csak az első beérő tarthatja meg, amit összeguberált. Induljanak gyorsan, kevés holmival, fontos tárgyakat hátrahagyva, vagy kockáztatták meg, hogy a felpakolt ladik csak második lesz, így vissza kell adni mindent?

Harcra fel! Forrás: RTL

Ilyesféle döntésekből nem lesz hiány ebben a realityben, amelyben tényleg nem kényeztetik a játékosokat. A Celeb vagyok, ments ki innen! sem volt sétagalopp a hazai ismert arcoknak, de a Survivorben keményebbek a megmérettetések, és kevesebb a kaja is: beszéltünk olyan játékossal, aki eskü mellett vallotta, hogy a vége felé már éjjel-nappal, minden pillanatban folyamatosan a kajára gondolt, semmi másra, még a családja sem jutott eszébe.

Ész nélkül nem megy

Ha az Éden Hotelről, a Farmról és társaikról azt mondtuk, hogy taktikai, stratégiai reality-k, amelyben nem árt, ha nem a legkönnyebb ellenállás felé haladó, improvizáló impulzuslény valaki, és gondolkodik néha előre, akkor ez itt hatványozottan igaz.

A játék első szakaszában ugyanis két törzsre lesznek osztva a játékosok,

akik néha összecsapnak különféle erőt, ügyességet, gyorsaságot igénylő feladatok során. A vesztes grupp aztán összeül, és egy törzsi gyűlés során kiszavaz valakit, aki mehet is haza a hétköznapi monotonitásba, és búcsút kell, hogy intsen az egzotikus szigetnek, továbbá a nagy nyereménynek.

Vele senki nem akar ujjat húzni Forrás: RTL

Innentől nagyon nem mindegy, milyen játékkal próbál valaki benn maradni. Ha nagyon ügyetlen, erőtlen, akkor értelemszerűen nincs hasznára a mikrotársadalomnak, és a társaság kiveti magából, inkább előbb, mint utóbb. Ha viszont valaki nagyon erős és irányító jellem, egy extrovertált pasi, akkor könnyen lehet, hogy komoly ellenfelet látnak benne a többiek, aki aznap még velük van, de pár nap múlva ellenük fordulhat, és nagyon is esélyes a fődíjra. Ilyenkor elég pár intrikusabb karakter, pár suttogó félmondat a megroggyant kalyiba mélyén, az esőerdő szélén, és a megbeszélt voksolás végén pont a szuperesélyes vezető pottyan ki a játékból.

Vajon meddig bírja a lakatlan szigeten? Forrás: RTL

Nem mindeni barát

Emberi jellemeket formáló, komoly önismereti játék a Survivor, és ez valószínűleg a következő hetekben ki is fog derülni. A karakterek közül több már egy adás után nyilvánvaló: van nyiszlett figura, amolyan „minden lében kanál", aki vállalja a kisfilmjében is, hogy gonosz és szervezkedő lesz,

van álmodozó tekintetű széplány,

akinél valószínűleg hamar eltörik majd a mécses, van szívós jogásznő, akad tetovált, meleg izomkolosszus, és akad volt kommandós is, aki nem fogja tűrni, hogy valaki őt beossza edénysúrolásra vagy valamiféle alantas munkára. Az éhség, a nélkülözés pedig a legrosszabbat hozza ki sokakból, így várhatóan nem lesz eseménytelen az újabb évad sem.