Adjanak nekik saját tévésorozatot, de azonnal!

Vágólapra másolva!
A tévésorozatokban olykor előfordul, hogy egy mellékszereplő érdekesebbé válik, mint maga a központi alak, akiről a produkció szólna. Nem egy markáns figura köré építettek már spin-offot az alkotók, vannak azonban olyanok, akiket nem ért ilyen megtiszteltetés, hiába is érdemelnék meg a teljesítményük alapján. Íme, pár karakteres mellékszereplő, akit szívesen látnánk saját sorozatban.
Vágólapra másolva!

Dr. Wilson (Doktor House)

Lett volna bőven érzelem a sorozatában Forrás: Fox

Akik számára néha túl sok volt House doktor görénykedése, azoknak lehetett volna egy érzelmesebb spin-offot készíteni a címszereplő legjobb barátjával, dr. Wilsonnal a középpontban. Érdekes lett volna bepillantani a férfi magánéletébe, és számos megható pillanatnak is tanúi lehettünk volna, miután az orvos onkológus volt, rákbetegeket kezelt.

Sheila Keefe (Ments meg)

Ez a csodálatos nő, Callie Thorne a Ments meg! című sorozatban játszotta a főhős temperamentumos, tűzrőlpattant szeretőjét, és amikor képernyőn volt, tele lett a jelenet energiával, izgalommal. Ez 2004 és 2011 között volt, saját sorozatot utána sem kapott, pedig megérdemelt volna. Azért mások is észrevették tehetségét, főszereplő volt a Doctor D-ben, kapott 15 részt a Laura rejtélyei-ben, és újra együtt dilizhetett a kiváló Denis Learyvel a Sex&Drugs&Rockandroll című szériában, amely viszont korán elbukott.

Charlie Runkle (Kaliforgia)

Evan Handler alakította. A Kaliforgiában ő volt a legviccesebb fazon, jól működött együtt a komplett idióta, szexmániás, gátlástalan, perverz Charlie azzal a laza, szétesett fazonnal, akit David Duchovny alakított (Hank Moody, ugye). Látszott, hogy van tálentuma a komédiázáshoz, a sorozat vége óta azonban csak a The Astronaut Wives Club-ban és az American Crime Story-ban bukkant fel, ami nem egy kacagtató vígjáték.

Debra Morgan (Dexter)

Forrás: Showtime

Vagány, laza, kőkemény zsaru volt a miami rendőrségnél, egyenes, megvesztegethetetlen, energiával teli, és olyan mocskos szája volt, hogy az csuda. 96 részben láthattuk, de nem övé volt a főszerep. Ugyan a karaktert a végén kinyírták, de megnéztük volna egy spinoffban, saját kalandokkal, a bátyó nélkül. Mostanában Jennifer Carpenter a Limitless című sorozatban látható, tudtunkkal ez nem megy itthon.

Floki (Vikingek)

Forrás: History

Az általunk ismert karakter a ragyogó Vikingek sorozatban szerepel, egy félnótás, szinte őrült hajóépítő ács, harcos, akinek dühödt, elszánt pillantásától szanaszét fut egy komplett northumbriai vagy wessexi sereg. A svéd Gustaf Skarsgard alakítja, tökéletes a szerepben, színészként van olyan jó, tán jobb is, mint Travis Fimmel.

Lestrade felügyelő (Sherlock)

Biztosan sok női néző követné Forrás: BBC

Azzal tűnik ki a Sherlock csapatából, hogy a többiekhez képest feltűnően normális, szívesen megnéznénk vele egy hagyományosabb krimisorozatot, amelyben nem kéne minden ügyhöz Sherlock segítségét kérnie. A nyomozásokban mondjuk kollégája és barátja, Molly lehetne a társa, ő legalább annyira szimpatikus lehet a férfiaknak, mint Lestrade a nőknek.

Bronn (Trónok harca)

Bronn élete Tyrion előtt sem lehetett unalmas Forrás: HBO

Mit csinált Tyrion zsoldosa, mielőtt a törpéhez szegődött? Valószínűleg rengeteget harcolt és verekedett akkortájt is, az italt és a nőket sem vethette meg, akció- és szexjelenetekkel simán meg lehetne tehát tölteni egy olyan előzménysorozatot, amely az ő múltjával foglalkozik.

Rupert Giles (Buffy, a vámpírok réme)

Az alkotók is szántak neki egy saját spin-offot Forrás: WB

A címszereplő mentora, a gimi könyvtárosa majdnem kapott is egy saját spin-offot, hiszen Joss Whedon az Angel mellett egy másik testvérsorozatot is készített volna a Buffy-hoz. A Ripper című projekt Giles figurája köré épült, az őt alakító Anthony Head is benne volt, Whedon pedig már a pilot forgatókönyvét is megírta, mégsem lett belőle semmi.

Lapozzon, van még pár jelöltünk saját sorozatra!