Szörnyű hírt kapott a híres műsorvezető

Jimmy Kimmel, Oscar 2017
Vágólapra másolva!
Jimmy Kimmel hétfőn tárta fel saját talkshow-jában egy érzelmes monológban, hogy április 21-én született kisfia súlyos szívbetegséggel küzd. Most a sztár felesége rakott ki egy megindító fotót „a két fiúról” Twitter-oldalára.
Vágólapra másolva!

Kimmel elmondása szerint a kis Billy már születése után néhány nappal átesett egy nyitott szívműtéten – és ez még csak az első volt abból az összesen háromból, ami vár rá.

A könnyeivel küszködő műsorvezetőt ezután a profi snowboardos, Shaun White nyugtatta meg, aki a show első vendégeként érkezett, és ugyanabban a szívbetegségben szenved, mint Kimmel újszülött kisfia.

Időközben megszólalt az ügyben a műsorvezető felesége, Molly McNearney is, aki Twitter-oldalán osztott meg egy egyszerre szívszorító és szívmelengető fotót Kimmelről és a babáról.

Mindketten sokat sírnak" – írta a nő a fotó fölé. McNearney egy másik tweetben az ismerősöknek, rajongóknak is megköszönte a támogatást, amit ezekben a nehéz időkben nyújtanak.