Csak összefutott végre a Trónok harca négy Starkja

Trónok harca
Vágólapra másolva!
Bár az egyik - Havas Jon - nem hivatalos Stark, csak fattyú, legalább egy fotóra összehozták őket.
Vágólapra másolva!

Tévésorozatoknál előfordul, hogy ugyanabban a produkciókban játszó színészek nem is találkoznak hetekig, hónapokig, mivel karakterük egészen másfelé bolyong a sztori szerint. Még az is belefér, hogy különböző országokban, egymástól több ezer kilométerre forgatnak, külön stábbal.

Korábban a Walking Dead szereplői panaszkodtak, hogy bírják egymást, de nagyon ritkán van közös jelenetük (Rick és Daryl, például), most egy másik kultsorozat, a Trónok harca pár színészét terelték össze egy fotóra:

Forrás: ew.com

Az Entertainment Weekly szervezte le a fotózást, amelyen négy (vagy három és fél) Stark látható: Sophie Turner, Isaac Hempstead-Wright, Kit Harington és Maisie Williams. A rajongók tudják, hogy a karaktereik az elmúlt évadokban egészen más utat jártak be, nem egyetlen, boldog családként üldögéltek a jegesmedvebőrön, egy kandalló mellett, Deres egy meghitt termében.

A történet szerint mindenki szinte folyamatos mozgásban volt, egymástól több száz mérföldre kalandoztak, Arya még Westerost is elhagyta, egy másik kontinensen bolyongott (volt, hogy vakon), de legalább Jon Snow és Sansa végre összefutott. Szegény Rickonnak annyi, ő a képre sem kerülhetett rá, de legalább Bran még életben, és biztos nagyobb szerepet kap, mint az elmúlt 2-3 évben, amikor keveset találkozhattak vele a nézők.