Újra sorozatban kapott szerepet Szabó Erika, az egykori Tilda

Szabó Erika
Vágólapra másolva!
A Barátok közt egykori Tildája hosszú évek óta nem szerepelt sorozatban, a Holnap Tali-ban kapott szerepet.
Vágólapra másolva!

Az RTL Klub sorozata tette ismertté, hat évig volt Tildaként képernyőn. Az egyetemi tanulmányai miatt döntött úgy, hogy elhagyja a Barátok közt-öt, de a szereplést később sem bánta meg. "Ha van lehetőség, akkor szívesen visszatérnék a képernyőre és a mozivászonra, nem gondolom, hogy ezek az alkotások gyengébb minőségűek lennének, mint egy színdarab. A szerepre mondok igent vagy nemet, ha az kihívást jelent számomra, és olyanokkal dolgozhatok, akik inspirálnak, akkor elfogadom" - mondta korábban az Origónak.

Szabó Erika sok év után újra sorozatban szerepel, a Holnap Tali websorozatban egy iskolapszichológust alakít - akibe az iskolába járó srácok egy része rögtön beleszeret. Hogy milyen hosszú lesz a vendégszereplés, egyelőre nem tudni.

A tizenévesek mindennapjait bemutató sorozat olyan problémákat dolgoz fel, mint az iskolai zaklatás, vagy a sikeres vlogolás kérdése, de van, hogy randitippeket oszt meg a fiatalokkal. A gimnazisták, Soma, Gergő, Míra, Lara, Bori hétköznapjait bemutató online websorozat a tévében is látható már, és olyan ismert emberek tűntek fel benne, mint Molnár Piroska, Szabó Győző és Zséda.