Nagyot nőtt, és az apjára hasonlít a halott sztár kislánya

Heath Ledger
(dpa) - Australian actor Heath Ledger smiles at the premiere event of 'Casanova' at the International Film Festival in Venice, Italy, 3 September 2005. Photo: Hubert Boesl
Vágólapra másolva!
Matilda Ledgert, a 2008-ban mindössze 28 éves korában meghalt Heath Ledger 2005-ben született lányát az édesanya, a szintén színész Michelle Williams megpróbálta a nyilvánosság kizárásával nevelni, de azért van róla néhány fotó – viszonylag frissek is!
Vágólapra másolva!

Heath Ledger és Michelle Williams 2004-ben a Túl a barátságon forgatásán ismerkedtek össze – és azonnal egymásba szerettek. A következő évben már azt jelentették be, hogy közös gyerekük érkezését várják, 2005 októberében pedig megszületett Matilda Rose Ledger.

A várandós Williams és Ledger a Túl a barátságon premierjén a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon 2005 szeptemberében Forrás: Donald Weber / Getty Images North America / AFP

2006-ban a színész kivett egy teljes év szabadságot, hogy ő nevelje Matildát, amíg Williams forgat. 2007-ben azonban a szerelmesek kapcsolata megromlott, és szakítottak, egy évvel később pedig a lapok már Ledger tragikusan korai haláláról adtak hírt (a sztár véletlen gyógyszer-túladagolás miatt halt meg).

Ezután az anya és a gyerek a média figyelmének középpontjába került, Williams viszont elszántan próbálta óvni kislányát a nyilvánosságtól. Az évek során több paparazzónak mégis sikerült néhány lesifotót készítenie Matildáról, így végigkövethetjük, ahogy felnőtt.

Matilda és a család Hugo nevű kutyusa láblenyomata Ledgerék brooklyni háza előtt Forrás: Brad Barket / Getty Images North America / AFP

Hihetetlen, de a kislány már 11 éves is elmúlt, a 22 Words képes összeállításában pedig azt is megcsodálhatjuk, mennyire hasonlít édesapjára. Ide kattintva láthatunk róla fotót 7 hónapos, 3 éves, 7 éves, 9 éves, 10 éves és 11 éves korából is. A kicsit fiús Matilda egész arcberendezése, szeme és haja is Heath Ledgerét idézi, a site ráadásul az érzékletesség kedvéért a sztárról hasonló korában készült fényképekkel is kiegészítette a cikket.