Újra együtt a Férjek gyöngye sztárjai

Kevin James, Leah Remini, Férjek gyöngye
Remini Kevin Jamesszel a Férjek gyöngyében
Vágólapra másolva!
Leah Remini és Kevin James kilenc évadon keresztül játszottak férjet és feleséget a Férjek gyöngye című sitcomban. Most a CBS bejelentette, hogy a színésznő is benne lesz James új sorozata, a Kevin Can Wait fináléjában.
Vágólapra másolva!

A széria egy New York-i rendőrről szól (James), aki húsz év szolgálat után végre megkezdi jól megérdemelt pihenését, de csakhamar rá kell jönnie, hogy a nyugdíjas időszak egyáltalán nem lesz olyan laza, mint számított rá.

A Reminit érintő dupla záró epizódot két részben, május 1-jén és 8-án fogják levetíteni, és a színésznő a főhős régi társát alakítja majd benne, akivel annak idején Kevin egy fedett akcióban eljátszotta, hogy házastársak.

Remini Kevin Jamesszel a Férjek gyöngyében Forrás: CBS

A férfi pedig beleegyezik, hogy most megszakítja a nyugdíját, hogy Vanessa Celluccival még egyszer férjet és feleséget szimulálhassanak egy folyamatban lévő rendőrségi nyomozásban.

A Kevin Can Waitben – amit nemrég újítottak meg a második évadra – korábban is feltűntek már vendégszereplőként Kevin James szívének kedves régi barátok: mint arról szintén beszámoltunk, Adam Sandler egy novemberi epizódban szintén a főhős egy régi partnerét formálta meg.