A botrányhősnő három év után tér vissza a tévébe

Lindsay Lohan
Vágólapra másolva!
Lindsay Lohant legutóbb 2014-ben Az élet csajos oldala egyik epizódjában láthattuk – most egy átverős műsor háziasszonyaként fogja szívatni a közösségi média felhasználóit.
Vágólapra másolva!

A The Anti-Social Network címre hallgató műsor előzetesét Lohan a Twitter-oldalára rakta ki.

Az átverős, kandi kamerás sorozat leginkább Ashton Kutcher Punk'd című, 2003 és 2012 között futott szériájára hasonlít, csak a modern, közösségi média uralta időknek megfelelően kicsit megbolondítva.

A színésznő nem hírességeket fog csőbe húzni, hanem gyanútlan civileket, akik közösségi médiás fiókjai felett átveszi az uralmat egy napra. Ezt követően a „versenyzőknek" három kihívást kell teljesíteniük, amire valamely közösségi médiás felületükre érkező üzenetek segítségével veszik rá őket: a vicces (és gyakran kínos) feladatok végrehajtását a készítők rejtett kamerával rögzítik.

Mindenki tudja, hogy sosem szabad elöl hagynia az okostelóját – főleg nem az én közelemben" – mondja a sztár az előzetesben, amiből az is kiderül, hogy egyik áldozatának meztelenül kellett modellt állnia. De minden bizonnyal megérte, hiszen aki kiállja a próbákat, csodás nyereményekben részesülhet.