Jakupcsek Gabriella: Az élet néha ezerszer izgalmasabb, mint a fikció

Jakupcsek Gabriella új műsorában konfliktusban álló, egymástól elszakadt emberek között segít útjára indítani a békülési folyamatot. Reméli, hogy nemcsak a családokban, de társadalmi szinten is előidézhet vele pozitív változásokat. Az Egymás szemében forgatásai még mindig tartanak, egy-egy történet megismerésén napokat dolgozik, és nem tudja érzelmileg távol tartani magát a hallottaktól – erről mesélt az Origónak. 

Egymástól elszakított testvérekkel, szülők nélkül felnőtt gyermekekkel és olyan barátokkal, szomszédokkal találkozik a műsorban, akiknek a története nagyon megérinti. „Sosem célom a távolságtartás. Nagyon megérintenek ezek a megható, de egyben rendkívül felemelő történetek, és nem csak a forgatás alatt. Most is itt van nálam a papír zsebkendő, mert kijöttek a könnyeim, míg az első részt néztem, bár ezek sok esetben inkább örömkönnyek. Nem akarom távol tartani magamtól a történeteket, mert ha távol tartom, nem tudok empatikus lenni. Meg akarom élni” – mesélte.

Forrás: EVA/Eva

Az érzelmeket nemcsak utólag, a képernyő előtt ülve, hanem a forgatáson a szereplők és a kamerák előtt is vállalja. „Vállalom, ha sírok, de az is gyakori, hogy együtt nevetgélünk. Olyan ez a műsor, hogy az ember hol sír, hol nevet, de összességében nem egy szomorú dologról van szó, sokkal inkább rengeteg pozitív töltettel bíró pillanatokról.”

Már a találkozás siker

A műsor az első találkozásról szól, minden adásban három régóta nem beszélő páros ül le egymással szemben, először némán nézik csak a másikat, hogy csak az őszinte, letisztult érzelmek törjenek felszínre, majd pár perc után beszélhetnek is egymással. A stúdióban eddig mindenki örült a másiknak, de Jakupcsek szerint kérdéses, hogy a békülés mennyire marad tartós.

„Nem vagyok róla meggyőződve, hogy minden pozitívan folytatódik. Van olyan történet, ami ott a találkozás percében pozitívan alakul, de kételkedem benne, hogy fenn tudják tartani a kapcsolatot. Ennek ellenére

úgy gondolom, ha az az egy pillanat megtörtént, ha már látták egymást, tudnak a másikról, már az is siker.”

A forgatás ma is zajlik, a csapat járja az országot, a műsorvezető pedig reméli, hogy munkájuk nemcsak a családokban, hanem társadalmi szinten is segít lépéseket tenni a másik felé.

Forrás: EVA/Eva

„Az, hogy a végeredmény jó legyen, nagyon sok óránkba telik. Elutazom a helyszínre, több órát beszélgettek azzal, aki megkeresett minket, megismerem a történetét. Könnyen megnyílnak az emberek, megbíznak bennem, és ezzel én nem élek vissza. A stúdiókörülmények sem zavarják őket, ha ott vagyok.

Ebben a műsorban akkor vagyok jó, ha nem rólam szól, hanem róluk.

Nekem az a dolgom, hogy azokat a szép mondatokat kihozzam belőlük, amik előremozdítják a békülés folyamatát, és kulcsfontosságúak lesznek a műsorban. Egy talkshow sem akkor jó, ha rólam szól, hanem ha a vendégről.”

Megtalálta a megfelelő műsort

Civil szereplőkkel nehezebb, hosszabb a forgatás, egyrészt meg kell szokniuk a kamerát, másrészt lassabban nyílnak meg. „Sok munka van abban, hogy az a néhány perc a képernyőn szép legyen. A műsorvezetés mellett itt mediátorként is működöm, sokat számít, hogy én mennyire biztatom őket abban, hogy kinyíljanak és meséljenek. Az ember nem mindenkinek mondja el a történetét. Túl vagyunk már húsz történeten nagyjából, de zajlik a munka, épp Szlovákiába indulok mindjárt. Pont ilyennek képzeltem ezt az egészet,

úgy érzem, megtaláltam a hozzám való műsort, érzelmileg is tudok hozzá kötődni.

Nézőként azért lehet izgalmas, mert az ember mindig kíváncsi mások sztorijára, szereti tudni, hogy mi történt a szomszéddal. Mindenkinek van saját viszonyulási pontja, mert ezek nem egyedi, hanem általános történetek.”

Forrás: EVA/Eva

„Sokszor, míg utazom a helyszínre és ismerkedem az előanyaggal, ötször olvasom el, hogy jól értettem-e, ki kinek a kicsodája, és hány év telt el a találkozás óta. Még mindig meg tudnak lepni.

Olyan hihetetlenül csodálatos helyzeteket hoz az élet, hogy néha ezerszer izgalmasabb, mint a fikció.”