Kiss Ramóna: A gyerekek között nincs kamu

Kiss Ramóna Barátok Közt Kicsi Óriások Kiss Ramóna magyar színésznő. A Barátok közt című sorozat egyik szereplője, Zsófi alakítója 2002 óta.
Kiss Ramóna magyar színésznő. A Barátok közt című sorozat egyik szereplője, Zsófi alakítója 2002 óta.
Vágólapra másolva!
Kiss Ramóna a Barátok közt-ben tizennégy éve alakítja Zsófit, mostanában pedig egyre sűrűbben kap szerepet az RTL Klub más műsoraiban is. A Gyertek át szombat este! után az új, gyerekekkel készülő tehetségkutatóban, a Kicsi Óriások-ban is számítanak rá, ő lesz az egyik az öt csapatkapitány közül. A műsor szeptember 3-án indul, de mi nem tudtunk addig várni, kifaggattuk Ramónát a produkcióról.
Vágólapra másolva!

Sokat kell gondolkodni, mielőtt az ember elvállal egy ilyen műsort?

Én úgy három másodpercet gondolkodtam, mielőtt elvállaltam. Először behívtak egy meghallgatásra, már akkor úgy voltam vele, hogy ha összejön, ha tényleg nekem kínálják fel az egyik csapatkapitányi posztot, akkor örömmel elvállalom.

Habozás nélkül vállalta a munkát Fotó: Polyák Attila - Origo

Hány embert hallgattak meg, azt lehet tudni?

Nem tudom, hogy hány embert néztek meg. A műsor szempontjából nem is kellett, hogy a csapatkapitányok között is meglegyen az összhang, de mi azért ismertük egymást régebbről, úgyhogy már az első közös találkozás óriási poénkodásba fulladt. (Kovácsovics Fruzsina, Tóth Vera, Oláh Gergő és a Tha Shudrasból ismert Trap kapitány, Molnár Tibor lesz a másik négy csapatkapitány – a szerk.)

A zsűritagok közül Spáh Dávidról hallottuk, hogy sokat pityergett a felvételek során. Ilyen megható lesz a műsor?

Úgy mentem be a gyerekek meghallgatására, hogy elhatároztam, nem fogok sírni, de amúgy is érzékeny lány vagyok,

Elég volt hozzá egy kislány, aki egy gyönyörű lírai dalt énekelt. Nem pityergek mindenen, de ha van egy drámai jelenet, vagy valaki kiesik, azon igen. De ezen szerintem nincs is mit csodálkozni, szinte össze vagyunk nőve a gyerekekkel már több mint két hónapja.

Szinte összenőtt a gyerekekkel Fotó: Polyák Attila - Origo

Az hogy dőlt el, hogy melyik gyerek melyik csapatkapitányhoz kerül?

Volt egy előválogató több száz gyerekkel, az már tavaly novemberben elkezdődött. Abban mi még nem vettünk részt, hisz akkor még mi sem tudtuk, hogy benne leszünk a műsorban. Amikor meglettek a csapatkapitányok, mindnyájan olyan gyerekeket hallgattunk meg, akik habitusban, mentalitásban kicsit hasonlítottak ránk. Nagyon jól is sikerült, az én gyerekeim között van olyan, aki külsőre is emlékeztet rám.

Gyerekként is bejött volna egy hasonló műsor?

Biztos vagyok benne, hogy igen.

jártam versmondó versenyekre, énekversenyekre, rendeztem, játszottam, diákönkormányzati tag voltam – ahol volt valami kis színpad, oda biztosan kiálltam. Ha akkor lett volna ilyen műsor, biztosan jelentkeztem volna. Valószínűleg énekkel.

Gyerekként ő is indult volna hasonló versenyen Fotó: Polyák Attila - Origo

Lehetnek kedvencek a gyerekek között?

Nagyon féltem ettől az elején, miután a műsorban dolgozó pedagógusok, gyerekpszichológusok is azt mondták, hogy az ember óhatatlanul is elkezd jobban kötődni bizonyos gyerekekhez. Szerencsére az én gyerekeim annyira szeretik egymást, hogy bennem sem alakult ki megkülönböztetés, óriási összhangban vagyunk.

Könnyebb gyerekekkel dolgozni, mint felnőttekkel?

A felnőtt világ nem mindig nyílt és egyenes. Sokszor az érdekek és ellenérdekek vezérlik.

ami a szívükön, az a szájukon. Ha szeretnek, szeretnek, ha nem szeretnek, nem szeretnek – nincs kamu, csak őszinteség.

Ha szeretnek, szeretnek, ha nem, nem Fotó: Polyák Attila - Origo

Szakmailag is kell segíteni a gyerekeknek, vagy ez inkább arról szól, hogy lelkileg mellettük legyen valaki?

Minden tapasztalatomat, amit a színházban vagy a tévében megszereztem, szívesen átadom nekik. Mivel profi énektanárok és tánctanárok is vannak mellettük, így velük együtt, közösen alkotunk. Az én fő feladatom az, hogy támogassam a gyerekeket, és hogy kialakuljon egy olyan viszony, amelyben bármivel fordulhatnak hozzám.

A zsűrizés is ment volna?

és bár nagyon megtisztelő a készítők részéről, de számomra ez egy megosztóbb szerep lenne, amiben nem biztos, hogy gyerekek esetében jól érzeném magam. Amúgy sem érzem sajátomnak a megmondó szerepkört, például nem szeretnék állást foglalni közéleti vagy politikai kérdésekben sem. Nem ez a feladatom.

Nem akar megmondóember lenni Fotó: Polyák Attila - Origo

Miért, a műsorban egyébként ilyen komoly dolgok is szóba kerülnek?

Nem, most általánosságban beszélek, például a Barátok közt-ben is felmerült az elmúlt tizennégy évben a családi erőszak témája, vagy volt, hogy Zsófi elvetélt, esetleg el akarta vetetni a gyerekét. Itt sem foglaltam állást, legalábbis Kiss Ramónaként nem.

Ennyire vigyázni kell arra, hogy mit mond az ember?

Nem mintha nem lenne véleményem, de azt megtartom a családomnak és a barátaimnak.

van elég problémája mindenkinek az életben, amiről jó megfeledkezni legalább arra az egy-két órára. Vagy nevessenek, vagy sírjanak, de legalább kapcsoljanak ki kicsit.

Vagy nevessenek, vagy sírjanak Fotó: Polyák Attila - Origo

A Kicsi Óriások-beli szereplés nem megy a Barátok közt rovására?

Nem. Nagyon szerencsés dolog, hogy az anyacsatornámon, az RTL Klubon belül van mindkét műsor, csak a szomszédba kell átmennem, a pár méterre lévő stúdióba. Hál' istennek a készítők is vannak olyan kedvesek, hogy egyeztetnek egymással, hogy mindkét műsorban helyt tudjak állni.

Van még tervben más műsor is a közeljövőben?

Folytatódik késő ősszel a Gyertek át szombat este!, ott továbbra is láthatnak a nézők. Az nyilván egy teljesen más stílusú műsor, ott

A Kicsi Óriások egy új feladat számomra, remélem, a nézők is megszeretnek ebben az új szerepkörben.